Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Henri de Lubac: Az Egyház jelenlegi válsága

a) Az első feltétel a Jézus Krisztus iránti szeretet. Ez a szeretet teszi kereszténnyé a keresztényt.9 És sohasem lesz másképp. Az évszázadok és az egyes emberek szerint ez különféle alakot ölt vagy másmás árnyalatba öltözik; de sohasem hiányozhat. Ma azonban ezt is vitatják. Ósdinak, illuzórikusnak tartják, nevetségessé teszik. Minden lehető tudományszakból vett érvekkel akarják kiűzni a keresztény szívből. Az egyik azt mondja: ez a szeretet egy fantomnak szól, mert a történelem Jézusa, az egyedül igazi Jézus, hozzáférhetetlen kutatásunknak. Mások szerint az egymástól idegen kultúrák egymásra következése napról-napra jobban eltávolítja őt tőlünk és lehetetlenné teszi, hogy magunkénak valljuk a régi Egyház hittani definícióit. Ismét mások azt beszélik be maguknak — és próbálják a pszichológia haladására és főleg a pszichoanalízis leleplezéseire hivatkozva velünk is elhitetni —, hogy ez a szeretet szentimentális, zavaros forrásokból táplálkozó „vallásosságban“ tart bennünket, ami felnőtt emberhez méltatlan és elszántan le kell mondanunk róla, hogy belépjünk a hit birodalmába. Vagy pedig azt magyarázzák nekünk, hogy a Jézus Krisztus iránti szeretet, a személyéhez való ragaszkodás visszavet bennünket vagy felhőkbe röpít, pedig a Krisztustól eredő fellendüléshez úgy maradunk hűek, ha a mai és holnapi emberekben keressük és találjuk meg Öt. Egyesek végül, akik különösen nagy filozófusnak tartják magukat és talán azok is, igen „magasrendű“ meggondolásra szólítanak fel: azt próbálják megértetni velünk, hogy a valódi kereszténység ma semmiképpen sem lehet ugyanaz, mint még a közelmúltig volt. Mi már nem a szűk perszonalizmusban találjuk meg; az — pl. egy Origenesé, egy Bernáté, egy Ágostoné, egy Aquinói Tamásé, vagy akár egy Möhleré vagy Newmané —- szegényes gondolkodás folyománya; nem abban a perszonalizmusban, amelynek az első apostolok, jelesül Pál apostol hódoltak és amelyet annyi szent váltott életre minden intellektuális igény nélkül, — inkább abban a gnózisban, amely fel tudja fogni a kereszténységet.

Úgy látszik hát, mintha az utóbbi időben a tudomány minden égtájáról, a hermeneutikától kezdve a legmagasabb spekulációig, összefogott volna az emberi szellem haladása, hogy eltérítsen minket Jézus Krisztus szeretetétől. Attól a szeretettől, amelyről Pál azt mondja: semmi, egyáltalán semmi el nem választhatja tőle soha (Róm. 3, 38sk).

Azt mondom: „úgy látszik“, valójában azonban minden alkalommal hamis következtetésről van szó. Szigorúan keresztülvitt szentíráselemzésből Jézus alakja — talán járulékos vonásoktól, de mindenesetre hiányos értelmezésektől megszabadulva — egyeseknek mind talányosabban, másoknak mind titokzatosabban kerül ki. Közelebbről megnézve észrevesszük, hogy azok a kisebbítések vagy gyöngítések, amelyekre egy bizonyos exegézis vezet, csak valóságos „filológiai mészárlás“ árán jöttek létre (Hans Urs v. Balthasar). Másrészt a legutóbbi időben írta egy német szerző: ha a hermeneutika központi problémáját, Jézus hirdetésének problémáját úgy akarjuk megközelíteni,

14