Szolgálat 10. (1971)
Tanulmányok - Henri de Lubac: Az Egyház jelenlegi válsága
mentója; a „modern ember“ mítoszának nevében a teljes változást követelik és doktrinális magatartásba merevednek a hűséges keresztények legértékesebb, állandó kincsei iránt. Olyanok, mint Hymeneos és Philetos, akikről Sz. Pál írja Timóteusnak, hogy már feltámadottnak, tökéletesnek tartják magukat; fölényük illúziójába belekábulva elfordulnak az élő Istentől, hogy szívük bálványait imádják. Mindez mégsem homályosítja el azokat a jeleket, amelyekre az imént rámutattunk. És ezek a jelek a szomorúságra indító okok között is örvendező reménységet táplálhatnak bennünk. Ehhez járul még kívülről vagy az Egyház határairól sok-sok ember hívó szava, akik — ha nem is mindig tudatosan — Istent keresik, és csak az élőbb keresztényekkel való találkozásra várnak, hogy csatlakozzanak hozzájuk. — Minden bizonnyal e jelek nélkül is határtalanul kellene remélnünk. Nem éppen sötét időkben legszebb-e a remény? De most csakugyan magadattak ezek a jelek. Az Evangélium beleszövődött történelmünk szívébe — az az Evangélium, amely maga Jézus. Állandóan szökellő vízforrásként buzog életünk drámai valóságának legbensejében. Az Egyház, az Evangélium letéteményese minden nemzedék számára újat és régit hoz belőle elő. Éppen most tette ezt meg a legutóbbi zsinaton. Eközben nem hiába hivatkozott minden ember kezdeményezőképességére és szabadságára. Ez természetesen kockázattal járt: előrelátható volt a megértés hiánya, túlzások és mindenfajta visszaélés. Éppígy számolni kellett azzal is, hogy a gyakorlati alkalmazásban balfogások történnek. De ezek a balfogások a valóságban gyakran csak csekély jelentőségű incidensek az út folyamán; néha lehetnek súlyosak is, de semmiképpen sem jóvátehetetlenek. A zsinat nem tévesztette szem elől ezt a kockázatot, hanem vállalta, a Lélekbe vetett bizalommal. És korunk bajai ne akadályozzanak meg bennünket abban, hogy örüljünk ennek. Sőt a hit magukban ezekben a bajokban, vagy inkább abban a szenvedésben, amelyet az Egyházra hoznak, csak eggyel több okát látja a reménynek. Szükséges volt, hogy Krisztus szenvedjen. Szükséges, hogy Egyháza szenvedjen — hogy övéitől szenvedjen. Akármilyen illúziókba ringassák is magukat manapság egyes gyermekei, akik túlságosan olcsón akarják megélni a húsvéti misztériumot, „az Egyház sohasem rakhatja maga mögé a keresztet, mint valami befejezett tényt“.7 De ennek a keresztnek a lábánál örök-elevenen fakad „a nyarat hirdető zsenge zöld“.8 2. Feltételek Szükségképpen adódnak azonban bizonyos feltételek, ha ki akarunk szabadulni a jelenlegi válságból. Mint a repülőnek, amely egyideig küzd a vihar ellen, míg végül magasabb légrétegekben fölébe kerül, nekünk is abba kell hagynunk a hiú önmagunk-körül-forgást, hogy előrevivő irányt vehessünk. Záradékul két ilyen feltételt akarok megnevezni, amelyet különösen fontosnak tartok. .» 13
