Szolgálat 10. (1971)
Tanulmányok - Henri de Lubac: Az Egyház jelenlegi válsága
sürgető kötelességét. (Más kérdés, milyen kedvező pillanathoz igazodunk eközben a gyakorlatban, vagy milyen formát követelnek meg a körülmények.) És mennyi hasonló észrevétel adódik a liturgikus konstitúciót illetően, amelyet olykor egyenesen szentségtörő módon a nevetségességig eltorzítanak, vagy az ökumenizmusról, a szerzeteséletről, stb. szóló dekrétummal kapcsolatban! Micsoda szomorú valóságok, milyen — olykor teljességgel kiforgatott — torzképek rejlenek bizonyos esetekben a „megújulás“ hazug szava mögött! Egy amerikai hetilapban nemrég megjelent karikatúra tükrözi talán a legjobban azt a megütközést, amely egyre több megfigyelőn vesz erőt a katolikus Egyházban jelenleg zajló események láttán. Egy lelkész taxiba száll; a sofőr hátrafordul és azt kérdi — nem a társalgási nyelv szavaival, hanem a biblia nyelvén: „Wither goest Thou? — Hová visz az utad?“ — Merre tart az Egyház? Ez a kérdés merül fel ma mindenfelé. Feloszlik, leáldozik a napja? Vagy megújul a Zsinat betűi és szelleme szerint, teljes hűséggel ragaszkodva Urához, hogy új életerővel rálépjen „az új kor útjára" és jobban betöltse hivatását a világban? Mindazonáltal: optimizmus! Mégsem szabad a pesszimizmus jelének felfogni mindazt, amit idáig mondtunk. Válságos idők tipikus jelensége: a legjobb a legrosszabbat keveredik. Krisztus ígérete nem csalhat meg. Krisztus Lelke nem fogja elhagyni Egyházát. Ma is fú ez a lélek és nagy dolgokat szül, de többnyire rejtetten. 1. Tények Egyetmást ismerünk ma már azokból a nagy dolgokból, amelyeket a Lélek a gyakran oly igazságtalanul ócsárolt korábbi nemzedékekben vitt végbe. És holnap meglátjuk majd a mi generációnk méhében növekvő nagyot. Amit az imént néhány vonással leírtunk, az egy nagyhangú ideológia. Igaz, már nagyon is valóságos pusztításokat okozott, de mégsem érinti az igazi élet mélyebb rétegeit: sem a komoly teológiai elmélkedést, sem a lelkipásztorkodás módszeres fáradozását, sem az apostolság, jámborság és szolgálat számos új formájának létrejöttét, sem oly sok alázatos keresztény csendes életét és áldozatát, — e rendületlenül hűséges lelkek számát egyedül Isten ismeri. Ha egyfelől az általános elvilágiasodás nem egy jelenségét figyelhetjük is meg (ezek jövőtépítő haladásnak adják ki magukat, pedig a valóságban felismerhetők rajtuk a közelmúlt elhajlásai), akkor másfelől a zsinat eredményeképpen rendkívül erős fellendülést élünk át. Ez lehetővé teszi, hogy nem ugyan új, de megújuló Egyházról beszéljünk. Hányán nem hagyják eltéríteni magukat sem ideológiák, sem fecsegés, sem megfélemlítési kísérletek által a komoly megfontolástól és az imától, sőt csak annál tevékenyebbek a szeretet cselekedeteiben és készek mindarra az átalákulásra, amit az aján11
