Szolgálat 10. (1971)

Eszmék és események - Az ember, aki bolond volt (Martin Luther King homíliája)

mire van szükségtek.“ De azt is tudta, hogy az ember több mint kutya: nem elégíthető ki néhány gazdasági csonttal. Azért hozzátette: „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek hozzáadatnak nektek." A gazdag ember tragédiája az volt, hogy az eszközöket kereste elsősorban, és azok lassacskán elnyelték a célt. Minél gazdagabb lett anyagilag, annál szegényebbé vált szellemileg és lelkileg. Joggal érdemelte ki címét: „Te bolond!“

II. A gazdag ember bolond volt, mert nem ismerte föl függését másoktól. Monológja kb. 60 szóból áll, de abban tizenkétszer fordul elő az „én“ és az „enyém". Olyan gyakran mondta ezt a két szót, hogy már képtelen volt „mi“-t és „mienk“-et mondani. Az önzés rákbetegségének áldozataként nem eszmélt rá, hogy a vagyon mindig a közvagyon folyománya, ügy beszélt, mintha egyedül tudná fölszántani a földeket és megépíteni a csűröket. Nem jött rá, hogy eszmék és munka gazdag kincstárának örököse, amelyhez élők és holtak egyaránt hozzájárultak. Amikor az egyén vagy a nemzet nem veszi figyelembe ezt a kölcsönös függést, az tragikus bolondság.

Világosan láthatjuk ennek a példabeszédnek értelmét a jelenlegi világválságban. Nemzetünk termelőgépezete állandóan olyan tömegű élelmiszert állít elő, hogy tágabb csűröket kell építenünk és naponta több mint egy millió dollárt költünk fölöslegünk elraktározására. Minden évben azt kérdezzük: „Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.“ Én láttam a feleletet koldusszegény emberek és asszonyok millióinak arcán Ázsiában, Afrikában és Délamerikában. Láttam a feleletet a Mississippi deltavidékének elrémítő szegénységében és észak ipari nagyvárosaiban a munkanélküliek tragikus bizonytalanságában. Mit tegyünk? A válasz egyszerű: adj enni a szegényeknek, ruházd a mezíteleneket és gyógyítsd a betegeket. Hol tudjuk elraktározni javainkat? Erre is egyszerű a válasz: Fölös élelmiszereinket vámmentesen elraktározhatjuk Isten milliónyi gyermekének összezsugorodott gyomrában, akik este éhesen fekszenek le. Hatalmas vagyonforrásainkat arra használhatjuk fel, hogy eltöröljük a szegénységet a földről.

Mindez valami alapvetőt mond nekünk emberek és nemzetek kölcsönös függőségéről. Akár tudomásul vesszük, akár nem, mindegyikünk folyvást „tartozásban van“. Állandó adósai vagyunk ismert és ismeretlen embereknek és asszonyoknak. Még a reggeli végére sem értünk, máris a fél világgal kerültünk függő viszonyba. Az egész élet a legteljesebb értelemben viszonyok láncolata. Minden ember beletartozik a kölcsönösség kikerülhetetlen hálójába, amelyet ugyanaz a sors fog csomóba. Ami valakit közvetlenül érint, az közvetve mindenkit érint. Sohasem lehetek az, akinek lennem kell, amíg te nem vagy az, akinek lenned kell, és te sohasem lehetsz az, akinek lenned kell, amíg én nem vagyok az, akinek lennem kell. Ez a valóság kölcsönös viszonyszerkezete.

A gazdag ember tragikusan elmulasztotta ennek tudomásulvételét. Azt gondolta, élhet és növekedhet szűk, önközpontú világában. Féktelen indivi101