Szolgálat 10. (1971)
Eszmék és események - Az ember, aki bolond volt (Martin Luther King homíliája)
dualista volt. Valóban, sült bolond! III. Jézus azért is hívta bolondnak a gazdag embert, mert az nem vette tudomásul Istentől való függését. Úgy beszélt, mintha ő hozná el egymásután az évszakokat, ő adná a talaj termékenységét, ő irányítaná a nap keltét és nyugtát, ő szabályozná az esőt és harmatot létrehozó természeti folyamatokat. öntudatlanul is úgy érezte: ő a Teremtő, nem pedig teremtmény. Az emberközpontú bolondság sokáig, s nem egyszer szerencsétlen következményekkel uralkodott az emberiség történetében. A huszadik század izzó optimizmussal indult. Az emberek azt hitték, a civilizáció földi paradicsom felé fejlődik. A tudomány vívmányai csodálatosak, kézzelfoghatóak voltak. Az ember törekvése már nem Isten és az ég felé fordult. Inkább az emberre és a földre korlátozódtak gondolatai. És megalkották az Úr imádságának furcsa paródiáját: „Testvéreink, kik vagytok a földön, Szenteltessék meg a mi nevünk, Jöjjön el a mi országunk, Legyen meg a mi akaratunk a földön, mert menny nincs." Aztán jött a mítoszrobbanás. Csúcspontja Nagasaki és Hiroshima borzalma volt, és az ötven megatonnás bombák vad dúlása. Most már belátjuk: a tudomány csak fizikai hatalmat adhat nekünk, s ha ezt nem tartja ellenőrzés alatt a lelki, kikerülhetetlenül kozmikus végítéletre vezet. A gazdag ember sajnos nem látta be ezt. Ö, mint a huszadik század annyi embere, úgy belebonyolódott nagy ügyekbe meg bagatell dolgokba, hogy elfeledte Istent. Végtelen jelentőséget tulajdonított a végesnek és ideigvaló gondját végérvényes állapottá emelte. Az, hogy hatalma tetőfokán érte el minden ember közös sorsa: a halál, csak drámaibbá teszi a történetet, de nem változtat igazságának lényegén. Ha nem is halt volna meg fizikailag, halott volt már lelkileg. Akkor halt meg, amikor nem húzott határvonalat az eszközök között, amelyekből élt és a célok között, amelyekért élt, amikor nem ismerte el függését más emberektől és Istentől. Nem a nyugati civilizáció-e ez a bizonyos „gazdag ember“? Gazdagok vagyunk javakban, anyagi forrásokban, sikerünk mércéje kibogozhatatlanul összefonódott a szerzés gyönyörűségével. Az eszközök, amelyekből élünk, valóban csodálatosak. És mégis hiányzik valami. Megtanultuk, hogy madárként repüljünk a levegőben és hal módjára úszkáljunk a tengerben, de nem tanultuk meg, hogyan éljünk együtt egyszerűen, testvérként. Bőségünk nem hozott sem lelki békét, sem kedélyi derűt. Nem térhetünk ki a vádló szó elől. Az eszközök, amelyekből élünk, túlszárnyalták a célokat, amelyekért élünk. Tudományos hatalmunk fölébe kerekedett a lelkinek. Irányítottuk a lövedékeket és tévútra vezettük az embereket. Mint az egykori gazdag, bolond módjára rriinimálisra zsugorítottuk életünk belső részét és maximálisra fokoztuk a külsőt. Életünket 102
