Szolgálat 9. (1971)
Az egyház szava - VI. Pál pápa apostoli levele a világ püspökeihez (O. M.)
AZ EGYHÁZ SZAVA VI. PÁL PÁPA APOSTOLI LEVELE A VILÁG PÜSPÖKEIHEZ A pápa Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a II. Vatikáni Zsinat berekesztésének ötödik évfordulóján adta ki „Quinque iám anni“ kezdetű körlevelét. Ebben a püspöki kollégium feje püspöktársait a hit épségének megőrzésére buzdítja. Bevezetőben röviden arról szól, milyen tapasztalatokkal, tervekkel és szándékokkal tértek vissza székhelyükre a zsinat után a főpásztorok. Hűséggel megfelelt-e mindegyikük annak, amit vállalt, ti. hogy a kinyilatkoztatás igazságait a maguk teljességében és tisztaságában, a mai ember számára érthető és szívesen elfogadható módon fogja hirdetni? Mert Péterrel és Péter tekintélye alatt a püspökök kollégiuma kezeskedik a kinyilatkoztatás hiteles továbbadásáért, az birtokolja az igazság biztos karizmáját. A pápa felsorolja az egyházi reform örvendetes jelenségeit: a liturgiában kiemelkedő helyet kapott a Szentírás, a hívek is egyre többet forgatják Isten könyvét, a zsinat szellemében történő katekézis fejlődik, a hittudomány kutatásai sokban segítették az igazságok kifejtését. Mindamellett számos hivőt megzavart az a sok félreérthető fogalmazás, bizonytalanság és kétely, amely éppen a hit lényegét kezdte ki. „Amikor püspökké szenteltek minket, felelőssé tettek azért, hogy a hitet a maga tisztaságában sértetlenül megőrizzük és az evangéliumot szakadatlanul hirdetjük. Nos hát, most kell megmutatnunk, hogy az Úrnak valamennyien együtt engedelmeskedünk. A ránk bízott népnek elidegeníthetetlen szent joga, hogy hallja az Isten szavát, az Isten teljes szavát, amelyet az egyház egyre jobban megért. Súlyos és sürgető kötelességünk hát, hogy az Isten szavát fáradhatatlanul hirdessük.“ Isten népének viszont tisztelettel kell hallgatnia püspökeire és ragaszkodnia ahhoz, amit a főpásztorok hit és erkölcs dolgában Krisztus tekintélyével hirdetnek. A tanítóhivatal gyakorlása viszonylag könnyű volt, amikor az egyház korának társadalmával szoros kapcsolatban élt, kultúráját ihlette, kifejezési formáit átvette; ma azonban komoly erőfeszítésbe kerül a hit csorbítatlan, de korszerű tanítása. Éberen kell őrködni azon, hogy a közlés módjának keresése érdekében kifejtett erőfeszítés ne menjen a tanítás tartalmának rovására; hogy az Isten által meghatározott rendet ne kényszerítsék önkényesen emberi látóhatárunk börtönébe, szavát ne szűkítsék le arra, amit szívesen hallunk és merőben természetes kritériumok alapján ne zárják ki azt, ami a mai ízlésnek nem tetszik. Mert nem mi vagyunk az Isten szavának 60
