Szolgálat 9. (1971)
Halottaink - Koszter atya (K. Gy.) - Kerkai Jenő SJ (R.)
KOSZTER ATYA (1897— 1970) A mi életünkben ö csak Koszter atya volt! Neve összeforrt a magyar ifjúság életének fél századával. Sohasem szerette, ha írtak róla, de most, hogy eltávozott közülünk, talán nem haragszik meg, ha pár mondatban megemlékezünk róla. A kalocsai gimnázium és kisszeminárium, majd a bécsi egyetem és a Pázmáneum formálta Koszterszitz József emberi és papi arculatát. A fiatal jánoshalmi káplán már a gyerekek barátja volt első állomásának első napjától kezdve. Két év múlva Shvoy püspök atya, az akkori plébános hívta meg a Regnumba. A híres „nagyok“: Shvoy, Witz, Bárdos, Halász, Jandik atya mellett a fiatal Koszter atya hamar beírta nevét a diákok szívébe. Sok ifjúsági könyvet írt: Lurkó, Fulgur, lluska, Csibészklub, Quid- quid latét — ezek lelkes olvasókra találtak a diákok körében. A Zászlónk, a ‘Magyar Cserkész munkatársa, majd főszerkesztője. Nemsokára a pesti Szent Imre kollégium rektora lett. Itt írta meg a Kamaszokat, a Nos rektort és a Lépcsőimát. Ez utóbbi volt utolsó napvilágot látott könyve. A második világháború után hazatérve Kalocsára, egészen a kispapnevelés lett a feladata. Mint kanonok, bácsi főesperes és peniten- ciárius az érseki palotában élte le élete utolsó 23 évét. Csendben, halkan, könyveinek és emlékeinek élve. De itt is Koszter atya maradt! A két szoba ezernyi emléke között jóságos, öreg remeteként osztogatta a kalocsai kisfiúknak élete, lelke kincseit. Itt látogattam meg évente egyszer én is. 1963 őszén már csak szobájában tudott járni. Többszörös trombózis miatt orvosa nem engedte mozogni. Két évre rá mégis útrakelt mégegyszer Budapestre, ahol húgát látogatta meg, s utána Shvoy atyát is, Fehérváron. Mester és tanítvány utolsó találkozása volt ez. Aztán egymást átölelve elváltak, hogy már csak a mennyei hazában találkozzanak újra. Két évvel ezelőtt láttam utoljára. Kalocsán jártam ismét nála. Minden érdekelte. Nagy karosszékében ülve komoly szemekkel hallgatta a mai papi élet küzdelmeit, az ifjúsággal való foglalkozás problémáit. És mindenre tudott tanácsot adni, — mert ott a két szobába zárva is együtt élt a fiatalokkal! Éveken át türelemmel viselte súlyos betegségét. Utolsó percig reménykedve készült 1970. júl. 11-én esedékes aranymiséjére. „Isten kifürkészhetetlen akarata azonban másképpen határozott. Magához hívta ünnepelni hűséges papját“ — írja megemlékezésében püspöke, Ijjas József érsek, aki maga is keze alatt dolgozott. És hogy elfáradva, csendben itthagyott minket, róla emlékezve szeretettel emlegetjük nevét. Tudjuk, itt jár közöttünk! Aki értünk élt, most értünk imádkozik! K. Gy. KERKAI JENŐ SJ (1904 — 1970) A zalamegyei Kerka patak partján álló malom molnármesterének fia, akit szülei olyan nehezen akartak elengedni a Jézustársaságba (először csak mint bennlakó növendék tanul az innsbrucki Canisianumban), immár a történelemé. Életének lényegét három képbe sűrítve szeretnénk megéreztetni. Az első: a magyar falu nagy misszionáriusa, a 40-es évek elején. Néhány adat Molnár Frigyes könyvéből (A magyar katolicizmus a magyar életért. Bp. 1942.): 1942 végéig a magyar falvak 47 o/o-a csatlakozott a KALOT-mozgalomhoz, 54 000 taggal. Újságuk, a 2 filléres Dolgozó Ifjúság, 40 000 példányban, a Magyar Vetés c. hetilap 50 000 példányban jelenik meg. Műsorközpontjuk 1500 községnek szolgáltatja az igazi népi anyagot, versben, zenében, táncban, játékokban. A népi tánc művelésére külön művészosztályt, az irodalom terjesztésére könyvosztályt, az ízlés képzésére képző- művészeti osztályt, ennek keretében faragóiskolát alakít. 15 népfőiskolán tanulnak tovább a földművescsaládok fiai, — Jánosiban telepes főiskolán sajátítják el a telepes 94
