Szolgálat 9. (1971)

Tanulmányok - Jegyzetek a papság kríziséről

keresztül igen dinamikusan tudják szempontjaikat az egyházi és világi közvélemény elé bocsátani.

Ilyen csoportok Belgiumban az „En Toch“ és az „Exodus", Hollandiában a „Septuaginta“, Franciaországban a „Concertation" és az „Echanges et Dialogues", Ausztriában a „Solidaritätsgruppe katholischer Christen“, Portugáliában a „Godec", Spanyolországban külön baszk, katalán és spanyol csoportok, Nyugatnémetországban az „Arbeitsgemeinschaft von Priestergruppen in der Bundesrepublik Deutschland", s legutóbb, 1970-ben, a „Priester ohne Amt“, a szolgálatból kivált papok csoportja; Olaszországban is kisebb csoportok.

Kritikájuk a mai egyház arculata ellen könyörtelen. Ez az egyház nem tudja szolgálni az embert, nem tudja megszabadítani, mert maga sem szabad; nem tudja emberiessé tenni az életet, mert maga is embertelen eszközökkel dolgozik; nem tudja autentikusan hirdetni Krisztus üzenetét, mert kompromittálva van sokfajta nem evangéliumi elkötelezettséggel. Tehát a hármas nagy feladat: az egyház demokratizálása és újrafelépítése az összes keresztény közös felelősségvállalása alapján; az egyház emberiesebbé tétele, a lelkiismereti szabadság teljes elismerésével, a végrehajtó és bíráskodási szervek szétválasztásával, a házasság intézményének teljes felülvizsgálásával (értsd: 20-30 év közötti házasságkötések esetében, ha azok nem állották ki az együttélés próbáját, az újraházasodás lehetősége); végül a hit újrafogalmazása. Az egyház nem kötheti meg törvényeivel ill. parancsaival a lelkiismeretet, mert „nem az emberek vannak az egyházért, hanem az egyház az emberekért“. Újból kell formulázni az olyan szavakat, mint: imádság, lelkiség, Isten, vallás, isten- tisztelet, stb. A döntő: mit akart Jézus? Az elnyomottak, a szegények, a kifosztottak, a szerencsétlenek megszabadítását. Tehát ezekkel kell szolidaritást vállalni. Ez utóbbi fogalom, a szolidaritás, kiterjesztve minden kategóriára (elváltak, nős papok, egyházi büntetéssel sújtottak, kizsákmányolt munkások, a katonáskodást megtagadók, a Harmadik Világ elmaradottjai, stb.) alapvető gondolat maradt, elsősorban a német és osztrák csoportoknál; innen az új elnevezés: szolidáris papok.

Míg a churi találkozásnál a francia csoport volt az irányadó, a római találkozásnál ez a csoport, túlságosan forradalmi magatartása miatt, háttérben maradt. A római tanácskozások eredményeképpen napvilágot látott egy „dossier“, amely többek között az egyház strukturális kérdéseivel foglalkozik: a) a pap szolgálata (olaszok megfogalmazásában), b) a püspökök szolgálata (a hollandok munkája), c) Péter szolgálata az egyházban (németek szövegezése). Az első dokumentumra, mint minket közelebbről érintőre, alább még visszatérünk.

Ezeknek a papi csoportoknak munkáját erősen beárnyékolta a cölibátus kérdésében elfoglalt álláspontjuk; a napi sajtó ennek adott elsősorban hangot, mert ebben láttak szenzációt. Hogy a cölibátus súlyos probléma, nem vonható kétségbe, de nem az első számú, és még ezeknek a csoportoknak munkájában sem az első helyen álló, jóllehet mindegyiknél szinte kötelezően szerepe! az opcionálisnak vagy fakultatívnak nevezett cölibátus követelménye. Némely csoport munkájában felismerhető az őszinte törekvés egy új papi arc kialakítása felé. Helyesen járnak-e el munkájuk módszerében, elfogadhatók-e tételeik — ez más kérdés. Hogy megosztották a papok egységét, az tény. Ellencsoportok alakultak, amelyek a II. Vaticanum álláspontján állva támadják emezeket mint az egyház valódi hivatásának elárulóit. Szerintük demagóg eszközökkel dolgoznak; nagy teret engednek a slogá- noknak; homályos kifejezéseiket tudatosan használják, hogy megtévesztően belopjanak az egyházba olyan eszméket, amelyeknek semmi közük az evangéliumhoz.

8