Szolgálat 9. (1971)

Tanulmányok - Jegyzetek a papság kríziséről

A holland pasztorális zsinat

A papság körüli vitákban nem lehet elmellőznünk a holland egyház ún. Pasztorális Zsinatának szerepét. (Igazában nem zsinatról van szó, inkább egy ún. Lelkipásztori Tanács országos jellegű tanácskozásáról. A határozatok konzultatívok, püspöki jóváhagyást nem kaptak.) Az 1970. január 4-7-ig tartó 5. ülésszakban szerepelt napirendjén „A papi szolgálat megújított és termékeny gyakorlata“. A nagy többséggel megszavazott határozatok közismertek: a cölibátus elvi dicsérete a bevezető, utána azonban azt kívánják, hogy

a) a jövőben szentelendő papok számára ne legyen kötelező a cölibátus,

b) azok a már felszentelt papok, akik házasságot kötnek, bizonyos feltételek mellett gyakorolhassák papi szolgálatukat, ill. visszahelyezendők abba;

c) nős férfiak számára álljon nyitva a lehetőség, hogy papi szolgálatot végezhessenek; egyszóval a cölibátus kötelezettsége mint a papi szolgálat feltétele eltörlendő. Kifejezik azt az óhajt is, hogy nők is gyakorolhassanak papi szolgálatot, beleértve az eucharisztia ünneplését is.

Talán jobban megértjük ezeket a téziseket, ha megnézzük, hogyan fogalmazza meg az előkészítő bizottság kibocsátotta munkafüzet a papi szolgálatot: „A lelkipásztori szolgálat (NB. a „pap" szót, mint „kompromittáltat", a füzet következetesen elhagyja) feladat és hivatal, amire a keresztény közösség ad felhatalmazást, abból a célból, hogy az evangélium alapján vezesse ezt a közösséget az élet értelmének megtalálásában és e világban végzendő összes tevékenységének sugalmazásában." Előzőleg arról szól, hogy a pluralista teológia nevében tudatosan elhagyja azt a demarkációs vonalat, amelyet az egyházi hagyomány állított fel sacerdotium ministeriale és commune között: ez nem található meg a Szentírásban és csak egy későbbi kor velejárója. A jelen lelkipásztori helyzete mást követel. Nem lehet különbséget tenni a lelkipásztori munkások között, legyenek azok régi ordóval bíró emberek, vagy azt nélkülöző férfiak és nők, ha egyszer az utóbbiaknak is van egyházi felhatalmazásuk szolgálatuk végzésére.

A holland püspöki kar 1969. aug. 12-én ezt a felfogást erősen megbírálta: a munkafüzet a papságot túlságosan fenomenológiai és szociológiai oldalról világítja meg, a papság biblikus képe teljességgel hiányzik: nem a papság meghatározása ez, inkább működésének leírása. VI. Pál pápa az ülés megnyitása előtt, dec. 24-én kelt levelében ugyanezeket a hiányokat emeli ki Alfrink bíboroshoz írt levelében. Elgondolkoztatok azok a mondatok, amelyekkel Alfrink bíboros a 6. ülésszak bezárásakor, 1970. ápr. 8-án visszatekint a zsinat munkájára: „Nem önhittség vezetett bennünket ezekben a munkákban, hanem súlyos lelkipásztori gondok: ez magyarázza részben azt a feszültséget, ami fennáll a II. Vaticanum és a mi zsinatunk között; feszültség, amit mi nagyon is átérzünk.“ S hozzátesz egy fontos megjegyzést: „a zsinat résztvevői nem voltak szakértők, hanem mindenekelőtt hivő emberek; tehát nem volt várható olyan eredmény, amilyet egy teológiai kongresszus9