Szolgálat 9. (1971)
Tanulmányok - Jegyzetek a papság kríziséről
tény feladat tehát az az önfeláldozó szeretet, amellyel a Jelenkor égető problémáinak megoldására szenteljük magunkat: az éhség leküzdése, a fejlődésben és kultúrában elmaradtak megsegítése, a béke ügyének biztosítása. A többi, amiről az evangéliumok beszélnek: Isten országa, örök élet, üdvösség, vagy amiről az egyház tanítást ad: a kegyelmi élet, a szentségek — ez mind a tradicionális kereszténység kincstárához tartozik és mint ma hasznavehetetlen holmit nyugodtan múzeumban hagyhatjuk; a modern ember úgysem értené; különben is ezek mítoszok, amelyektől meg kell tisztítani a kereszténységet. Ebben a szemléletben diadalt ül a horizontalizmus (az ember az emberért vanj, és nem hagy helyet a fölfelé nézésre, a keresztény vertikalizmusra. Mi helye volna még a papnak ebben a gondolatkörben, ahol már Isten is halottnak van deklarálva? — Hogy a papság krízise a hit kríziséből fakad, bizonyításra nem szorul. Mégis megemlítjük, mint ide- vágőan jellemzőt, hogy az a négy millió hivő német katolikus, aki megválaszolta a Nyugatnémetországban 1972-ben tartandó egyházmegyeközi zsinat kérdőíveit, első helyen ezt kérte a zsinattól: a hit körüli bizonytalanságok megszüntetését (57%) és a papság mivoltának tisztázását (54%). A válság szembeötlő tünetei közismertek: a papi hivatások csökkenése világszerte, és számos megyés- és szerzetespap kiválása az egyházi szolgálatból. Az 1969-ben tartott churi európai püspöki symposion előtt fekvő statisztika adatai szerint a megyéspapok 1,28 %-a, a szerzetespapok 2,31 %-a kérte a papi kötelezettségek alóli felmentését. Ez a folyamat növekvőben van. Kontesztálő papi csoportok Az utóbbi három-négy évben tanúi vagyunk olyan papi csoportok létesülé- sének, amelyeket a köznyelv kontesztálő, később .szolidáris1 papoknak nevezett el. Általánosan megfogalmazva az egyház reformját óhajtják elérni. Úgy vélik, hogy a püspökök mint a helyi egyház felelősei félnek az igazi nagy reformoktól, nem adnak eligazítást, tehát nekik kell kezükbe venni az egyházi élet megreformálását. A II. vatikáni zsinatra ugyan néha-néha hivatkoznak, de csak úgy, mint kiinduló pontra, sőt szerényen szólva a Zsinat nagyon sok tételével szöges ellentétben állnak. Van közöttük olyan szervezet, amely a hivatalos egyházon kívül áll, mint pl. az északamerikai Society of Priests for a Free Ministery: tagjai megnősült papok, akik nemcsak a püspököktől függetlenül, de minden egyházi előírás ellenére folytatják .szabad1 szolgálatukat: ez a .földalatti1 egyház. A többi csoport nem szakított az egyházi hierarchiával, sőt igyekeznek a püspökökkel dialógust folytatni. Képviselőiket elküldötték Churba 1969-ben, és ugyancsak jelen voltak Rómában a püspöki szinoduson. Programjukat általában erős radikalizmus jellemzi. Vannak közös pontok (mint pl. a cölibátus és a papság szétválasztása) és olyan célkitűzések, amelyeket az egyes nemzetek különleges helyzete magyaráz meg, mint pl. a portugál és spanyol szervezkedésekben az állami totalitarizmus elleni állásfoglalás, vagy a délamerikai csoportok forradalmi szociális követelései. Számbelileg mindenhol erős kisebbségben vannak, de a sajtón 7
