Szolgálat 9. (1971)

Az egyház szava - Egyházatyák a papságról

hibái fölött, bosszankodás sikereiken, dicsvágy, a népszerűség hajszolása, méltóság keresése, rangkórság (sok embernek lelkét ez dönti legtöbbször veszedelembe), élvhajhászat, szolgai meghunyászkodás, nemtelen csúszás­mászás, az ügyefogyottak lenézése, a gazdagok iránt való figyelem, meg nem érdemelt és káros megtisztelések, adójukra és elfogadójukra egyaránt veszedelmet rejtő kedveskedések, szolgai és csak a leghitványabb rab­szolgához illő félelem, az őszinte szó elhallgatása, az alázatosság tettetése annak valósága nélkül, feddésnek és dorgálásnak elmulasztása, vagy inkább a szegényekkel szemben nagyon is kemény, a hatalmasokkal szemben azon­ban ajkat megnyitni sem merészelő gyávaság. Mindezeket és ezeknél még több szörnyeteget is nevel ez a szírt és aki egyszer ezek hatalmába kerül, szükségszerűen olyan szolgaságba süllyed, hogy sokszor olyasmit is meg kell tennie — még asszonyok kedvéért is, miről még beszélni is szégyen! Mert bár a törvény ezeket ebből a szolgálat­ból kizárta, ők mégis be akarnak oda jutni és mivel maguk semmit sem tehetnek, mindent mások által visznek keresztül s már akkora befolyásra tettek szert, hogy azt juttatják a papságba vagy zárják ki abból, akiket ők akarnak. Egyébként ne gondolja senki, hogy én mindenkit vétkesnek tartok az említett bűnökben. Mert vannak, igen sokan vannak, akik nem jutnak hálóik­ba, sőt többen, mint azok, kik hatalmukba kerülnek. De magát a papi méltóságot sem vádolom ezek miatt a hibák miatt. Távol legyen tőlem ez az esztelenség! Hiszen, akinek esze van, a gyilkosságért nem a kardot, a részegségért nem a bort, az erőszakoskodás miatt nem a testi erőt, az oktalan vakmerőségért nem a bátorságot, hanem az Isten adományaival visszaélőket okolja és kárhoztatja. Mert a papi méltóság maga lesz vádlónk, ha nem jól töltjük be! Hiszen nem ez az oka az általunk említett bajoknak; hanem mi magunk szennyeztük be azt, — kiki saját körülményei szerint, — ezekkel a rútságok­kal, mikor csak úgy találomra olyan férfiakat engedünk oda jutni, akik mint­hogy előzőleg sem a maguk lelkét meg nem vizsgálták, sem e hivatás súlyát meg nem fontolták, készségesen elfogadják a felkínált méltóságot, mikor azonban cselekednök kellene, hozzá nem értésükben vakoskodva ezer bajt zúdítanak a rájuk bízott emberekre . . . Szent Ambrus: Helyes eszközökkel és becsületes szándékkal kell a tisztségekre töreked­nünk, főképpen áll ez az egyházi tisztségekre. Nincs itt helye sem a gőgös önhittségnek, sem a lomha hanyagságnak, sem a csúf színlelésnek vagy a nem éppen tisztességes nagyravágyásnak. Mindenhez elég a lélek őszinte becsületessége, ez maga a legjobb ajánló. Tisztségünk végzésekor nem illik hozzánk sem a kemény szigorúság, sem pedig a túlzó engedékenység: nehogy úgy tűnjék fel a dolog, mintha 66

Next

/
Thumbnails
Contents