Szolgálat 9. (1971)
Az egyház szava - Egyházatyák a papságról
hibái fölött, bosszankodás sikereiken, dicsvágy, a népszerűség hajszolása, méltóság keresése, rangkórság (sok embernek lelkét ez dönti legtöbbször veszedelembe), élvhajhászat, szolgai meghunyászkodás, nemtelen csúszásmászás, az ügyefogyottak lenézése, a gazdagok iránt való figyelem, meg nem érdemelt és káros megtisztelések, adójukra és elfogadójukra egyaránt veszedelmet rejtő kedveskedések, szolgai és csak a leghitványabb rabszolgához illő félelem, az őszinte szó elhallgatása, az alázatosság tettetése annak valósága nélkül, feddésnek és dorgálásnak elmulasztása, vagy inkább a szegényekkel szemben nagyon is kemény, a hatalmasokkal szemben azonban ajkat megnyitni sem merészelő gyávaság. Mindezeket és ezeknél még több szörnyeteget is nevel ez a szírt és aki egyszer ezek hatalmába kerül, szükségszerűen olyan szolgaságba süllyed, hogy sokszor olyasmit is meg kell tennie — még asszonyok kedvéért is, miről még beszélni is szégyen! Mert bár a törvény ezeket ebből a szolgálatból kizárta, ők mégis be akarnak oda jutni és mivel maguk semmit sem tehetnek, mindent mások által visznek keresztül s már akkora befolyásra tettek szert, hogy azt juttatják a papságba vagy zárják ki abból, akiket ők akarnak. Egyébként ne gondolja senki, hogy én mindenkit vétkesnek tartok az említett bűnökben. Mert vannak, igen sokan vannak, akik nem jutnak hálóikba, sőt többen, mint azok, kik hatalmukba kerülnek. De magát a papi méltóságot sem vádolom ezek miatt a hibák miatt. Távol legyen tőlem ez az esztelenség! Hiszen, akinek esze van, a gyilkosságért nem a kardot, a részegségért nem a bort, az erőszakoskodás miatt nem a testi erőt, az oktalan vakmerőségért nem a bátorságot, hanem az Isten adományaival visszaélőket okolja és kárhoztatja. Mert a papi méltóság maga lesz vádlónk, ha nem jól töltjük be! Hiszen nem ez az oka az általunk említett bajoknak; hanem mi magunk szennyeztük be azt, — kiki saját körülményei szerint, — ezekkel a rútságokkal, mikor csak úgy találomra olyan férfiakat engedünk oda jutni, akik minthogy előzőleg sem a maguk lelkét meg nem vizsgálták, sem e hivatás súlyát meg nem fontolták, készségesen elfogadják a felkínált méltóságot, mikor azonban cselekednök kellene, hozzá nem értésükben vakoskodva ezer bajt zúdítanak a rájuk bízott emberekre . . . Szent Ambrus: Helyes eszközökkel és becsületes szándékkal kell a tisztségekre törekednünk, főképpen áll ez az egyházi tisztségekre. Nincs itt helye sem a gőgös önhittségnek, sem a lomha hanyagságnak, sem a csúf színlelésnek vagy a nem éppen tisztességes nagyravágyásnak. Mindenhez elég a lélek őszinte becsületessége, ez maga a legjobb ajánló. Tisztségünk végzésekor nem illik hozzánk sem a kemény szigorúság, sem pedig a túlzó engedékenység: nehogy úgy tűnjék fel a dolog, mintha 66
