Szolgálat 9. (1971)

Az egyház szava - Egyházatyák a papságról

Bennem mindnyájan eggyé lehettek, egynek kell lennetek, mint megváltott, mint önmagával és Istennel, mindenek Atyjával megbékélt emberiség.

Azt szeretnénk még — esedeznek, néha kétségbeesett aggodalommal, a mai emberek —, hogy legyen valami igazi reményünk. Olyan remény, amely nem hal meg az idővel, olyan, amely reális és teljes kielégülést biztosít a szív veleszületett vágyainak, bár ezek a vágyak annál tágabb körűek és annál követelőbbek, amennyivel a mai ember műveltebb és haladottabb. Igen — feleli erre is Krisztus: Én vagyok az élet Kenyere; aki ebből a Kenyérből eszik, örökké él.

A betlehemi kicsiny Gyermek szétküldi ma csendes, de ellenállhatatlan üzenetét. Ki hallgatja meg? ki fogadja be?

Ti szegények, ti szenvedők, ti rabok, ti menekültek, ti a rossz sötétjében tévelygők, hallgassatok rá: nektek szól elsősorban ez az üzenet.

Tinektek sem kevésbé, ifjak, napjaink nyughatatlan és türelmetlen fiataljai, akik mégis a legjobban vágyakoztok és a legalkalmasabbak is vagytok arra, hogy új társadalmat alapozzatok meg, olyat, amelyben az erkölcsi és lelki értékek legyenek első helyen.

Ti is, a tudományos világ kutatói és gondolkodói; ti, a gazdasági és politikai világ munkásai: nem veszitek észre a félelmetesen elénk vetődő árnyékokból, hogy sarkunkban a Krisztus?

így hirdetjük Krisztust ebben az évben is. Ez az értelme annak a jókívánságnak, amelyet mindnyájatokhoz és a világhoz intézünk: „Boldog Karácsonyt!“

(Beszéde végén a Szentatya 13 nyelven — magyarul is — megismételte karácsonyi jókívánságait, majd „urbi et orbi" áldást osztott.)

EGYHÁZATYÁK A PAPSÁGRÓL

Lapunk valamennyi számában szeretnénk hozni egy-egy régebbi szöveget: egyházatyáktól, szentektől, klasszikus lelki íróktól. Most központi témánknak megfelelően a papi hivatásról és életről adunk szemelvényeket. A fordításokat a Keresztény Remekírók sorozat (szerk. Kühár Flóris) 4. kötetéből vesszük (A papi méltóságról. Bp. Szent István 1944). Aranyszájú Sz. János antiochiai diákonus korában, 381-85 között írta a papságról (Peri hieroszünész) szóló művének hat könyvét. Barátjának, Bazilnak válaszol, valódi vagy fiktív levél formájában, aki szemrehányással illette őt azért, hogy elmenekült a püspökség elöl. Pár évvel később, 391 körül, Cicero nyomán írta meg Sz. Ambrus, Milánó püspöke De officiis ministrorum c. művét, morális tendenciával.

Kühár Flóris írja a bevezetőben: „Ebben a két könyvben a Kelet és a Nyugat, a görög és a latin, a hellén és a római szellem nyilatkozik meg. Aranyszájú a papságban a krisztusi misztérium szolgáját és az igehirdetőt állítja elénk; Szent Ambrus pedig az egyházat kormányzó, mindenkiről gondoskodó, mindenkinek mindenévé vált lelkipásztort mutatja be. Krizosztomnak Szent Pál a vezére, Ambrusnak inkább Szent Péter az eszménye. Krizosztomot az apostolok tüze, lángja hevíti, Ambrus a bölcs mértéktartás embere. Ott az eget hódító lendület, itt az Egyház történelmi hivatását a földön előkészítő római jogérzék és kormányozni tudás járul hozzá a krisztusi papság vonásainak kidolgozásához.“ (12. o.)

64