Szolgálat 9. (1971)

Tanulmányok - Kövecses Géza: A papnevelés lelki reformja

is), az ima és más lelki kötelességek elhanyagolásában. A kispapok sokszor foglalnak állást a szemináriumi házi szabályok, a használt módszerek ellen és sok esetben az ösztönzések ellenére is növekszik ellenállásuk. Előfordul, hogy a nevelés a kitűzött célnak éppen ellenkezőjét éri el.

Felelős nevelőink (rektorok és lelkivezetők) észreveszik ezeket a jelenségeket, s túlzott aggodalomból vagy féltő szorongásból külsőséges lépésekkel kívánják a bajt orvosolni, mint pl. erőszakos megtorlásokkal, vagy a másik végletbe eső közönyösséggel. Az ilyen eljárások felszínesek, tehát nem szolgálják a megoldást, sőt fokozatosan súlyosbíthatják a már úgyis kusza helyzetet. Több nevelő elkedvetlenedve leegyszerűsíti a feladatot: rosszakarattal, az együttműködési készség hiányával vádolja neveltjeit. Helyesebb lenne talán felismerniök, hogy a kudarc más tényezők következménye is lehet: a szeminárium strukturális felépítésének maradisága, túlhaladott oktatási és nevelési módszerek, a nevelő személyi adottságainak és felkészültségének hiányosságai, stb.

A Zsinat idevágó határozatainak és útmutatásainak fényében meg kell állapítanunk az eddig használt szemináriumi lelki nevelési módszerek elavultságát. Kispapjaink, minden jóakarat mellett is, egyszerűen nem értik a szemináriumi pedagógia nyelvét, tehát ez nem is biztosíthatja az új papi típus kialakítását.

Szemináriumi nevelőink — sajnos — még nem döbbentek rá kellőképpen e kérdés sürgős megoldást váró fontosságára. Sok területen már folyik az átszervezés, de egyelőre csakis a tudományos képzés és a pasztorális teendők elhatárolt területein belül. Mély tisztelet és elismerés illeti ezeket a munkákat, minden támogatást meg kell adnunk hozzájuk. Mindezek ellenére a várt eredmény nem mutatkozik, sőt sokhelyütt a helyzet méginkább rosszabbodik. Miért?

Nem téveszthetjük össze a szemináriumi oktatás módszereit a profán tárgyakat előadó más egyetemi fakultásokéval. Mindegyiknek megvan a maga sajátos pedagógiai-didaktikai rendszere, a tananyagnak megfelelően. Pl. a természettudományi kar biológia-tanszékén a hallgatók szigorú következetességgel elemzik és vizsgálják a rovar szervezetének felépítését. Délelőtt előadást hallgatnak, később csoportos vita, egyéni tanulás, laboratóriumi gyakorlat, stb. következik. Mindez elősegíti, hogy teljesen tisztában legyenek a tárgyalt anyaggal. Az anyag e tökéletes ismerete tudás-e, vagy hit a rovarban? Nyilvánvaló: tudás, nem pedig hit.

A „szent tudományok“ terén is előfordulhat hasonló jelenség. A teológia tudása még nem hit. Egyesek kitűnő eredménnyel végezhetnek teológiából; kutatásokat folytathatnak, kiadványaik, dolgozataik jelenhetnek meg, és mégsem növekszenek hitükben, sőt előfordulhat, hogy elveszítik. Vannak teológiaszakértők ateista körökben, viszont találhatunk kiváló teológiai végzettségű papot, aki felszentelése után nemcsak egyházát, de Istenét is elhagyta.

52