Szolgálat 9. (1971)

Tanulmányok - Őrsy László: A szerzetesek és az Egyház

A szerzetesi fogadalom a második parancsnak, a felebaráti szeretet parancsának sajátos kifejezése. Ha nem házasok közösséget alkotnak és egy szív, egy lélek lesznek, ezzel rendkívüli módon hirdetik a felebaráti szeretetet, hiszen közösségüket a keresztény szeretet, és csakis ez a szeretet tartja össze. Nem a test és vér, nem üzleti érdek vagy a munka érdeke. A Lélek önti ki szeretetét minden tag szívébe, akik mindenüket meg akarják osztani.

Szegénység és engedelmesség valójában két szempontja e nagyfokú közösségi életnek. Azok, akik egy szív és lélek, képtelenek megosztani magukat anyagi dolgok egyéni birtoklásával. A lelki egység elvezet a közös birtokláshoz. A mai időkben ez a szegénység alapértelme. De annak a közösségnek, amely az evangéliumi életmódra kötelezte el magát, az anyagi dolgok használatában a Hegyi Beszéd lesz a vezérlője. Életmódjának egyszerűnek, szerénynek és alázatosnak kell lennie". A szerzetesi engedelmesség valójában a közösségnek való elkötelezettség. Az új tag fogadalmai letételével megígéri, hogy hűséges lesz a közösséghez, mivel olyannyira becsüli annak egységét, hogy engedelmeskedik neki mindenben, ami jó. Másszóval megígéri, hogy egységben marad a csoporttal mindaddig, amíg a csoport egységben marad az Egyházzal. A kormányzás és engedelmesség területén a tévedés nem zárható ki, ezért minden engedelmességi fogadalomban bennfoglaltatik a hűség ígérete a nem tökéletes közösséghez, amelyben lehetséges a nem tökéletes kormányzás. Az engedelmesség kifejezett mód arra, hogy megosszuk egy csoport emberi állapotát, akik egyszerre Isten gyermekei és bűnös emberek. Ke nos is ez, önmagunk kiüresítése azzal, hogy elfogadjuk emberségünket és egyúttal a közösség nagy értékét Isten országában.

funkcionális. Ha az lenne, akkor rosszabbul járna, mint a házasságban élő keresztény. Neki is joga van mély személyes kapcsolatra egy másik személlyel — ez esetben Istennel. A cölibátusnak csupán funkcionális felfogása annak felbomlásához vezetne, mivel az emberi szívet csak egy személy közelsége tudja kielégíteni. A munka önmagában nem tudja betölteni természetünk legmélyebb vágyait.

" Több jó oka van annak, ha a szegénység szót nem használjuk az Istennek szentelt élettel kapcsolatban. A szó elszegényedést jelent, fizikai nélkülözést, olyan életállapotot, amelyet valójában nagyon kevés szerzetes él. A szegénység szó használatával kitesszük magunkat a képmutatás vádjának. Ha katolikus orvosok egy csoportja összeállna, hogy közösséget létesítsen és igy segítse a betegeket, senki sem botránkoznék meg, ha a szakmájukban szokásos életmódot folytatnák. Azt mondaná mindenki, hogy komoly keresztények. Sok szerzetes él hivatásának elkötelezett életet anélkül, hogy valójában fizikai szükséget szenvedne. És az ilyen elkötelezett élet jó lehet. De mindig lesznek közösségek, amelyek Isten országának jelenlétét fizikai szegénység útján fogják hirdetni, és kell, hogy erre szabadok legyenek, mint ahogy más közösségeknek az a hivatása, hogy Isten országát anyagi dolgok használatán át terjesszék, mint pl. iskolák vagy kórházépületek, rádióállomások, stb. Nekik is meg kell hogy legyen a szabadságuk, hogy munkájukat így folytassák és az anyagi világot annak használatával szenteljék meg. Ez utóbbi csoportok életére paradoxon jellemző. Takarékosnak kell lenniök abban, amit a maguk részére vesznek el, de nagylelkűnek és bőkezűnek mindannak használatában, ami Isten országa érdekében történik.

3

33