Szolgálat 9. (1971)

Tanulmányok - Dr. Holicke Gertrud: Pszichológiai gondolatok a papi nőtlenségről

tölthették, s ez lehetőséget adott nekik arra, hogy már fiatal korukban nagyfokú lelki érettségre jussanak. Lélekben nyitottak és érettek a jegyesi szeretetre, a házasságra és a családra, s ha nem házasodnak, azért teszik, mert lelkűkben megtapasztalták az Úr jegyesi szeretetét, és jegyesi szere- tetükkel viszonozzák azt. Nem magánosak ezek az emberek, ha nincs is családjuk. Az Úr lelkűk bizalmasa, otthona, vigasza, erőforrása. Az Úr iránti izzó szeretet tölti be a lelkűket. Ez a szeretet ad életüknek célt és értelmet. De szeretet fűzi őket a világhoz is. Csodálatos érzékük van ahhoz, hogy meglássák és szeretettel orvosolják a világ égető bajait. A kegyelem élő tanúságtevői ők, vagy ha ezt a szót akarjuk használni, karizmatikusok. Cölibátusban élnek, nem azért, mert erre jogilag elkötelezték magukat, hanem azért, mert hivatásuk nem a házasságra szól, hanem a teljes Istennek- adottságra.

Kétségtelen, hogy manapság is van számos pap, akit az Úr ezen az úton vezetett és vezet, akit erre az élő tanúságtételre már kicsi gyermekkorától előkészített. De tagadhatatlan az is, hogy igen sok pap van manapság az egyházban, akinek ez a lelki érettsége nincs meg. Az egyházi élet keretein belül volna ugyan lehetősége lelki fejlődésre, de igen nagy a valószínűsége annak, hogy majd keres és talál magának valamilyen hobbyt, vagy sajátmagát teszi meg élete dédelgetett kedvencévé, vagy rezignációba süllyed. Jogi szempontból kifogástalannak bizonyulhat az élete, de a kegyelemnek aligha lesz élő tanúságtevője. A szeretet hiányzik az életéből. Nem fűzi igazán szeretet az Úrhoz, de nem fűzi igazán szeretet a világhoz sem. Papi életét világias szellem hatja át. S ha vezető szerephez jut, s megfelelő társakra akad, keresztény jelszavakkal világias célkitűzéseket vezet be az egyház életébe. A világ bajai mellett is érzéketlenül megy el az ilyen pap, sőt az egyház is, ha vezetősége túlnyomóan ilyen papokból tevődik össze. A múlt században és századunk elején korszakos pápai enciklikák jelentek meg a tömegek testi-lelki nyomoráról — de vajon mennyire valósították meg ezeket az egyház hivatott szolgái? Átengedték a segítést a történelem könyörtelen logikájának. Ma sokszor az emberi lélek szenvedéseivel nem tudnak eléggé azonosulni, s a segítést átengedik a pszichoanalitikusoknak.

Ha az Egyház ragaszkodik a papi nőtlenséghez, akkor csak olyan papjelölteket volna szabad pappá szentelni, akiknek a nőtlen életre valóban megvan a karizmatikus elhivatottságuk. Ennek a kérdésnek az eldöntésénél célszerű volna, ha pszichológiai vizsgálati módszereket is alkalmaznának. Mert nem elég a kötelezettség vállalása; a szeretetben való gyarapodás lelki alapjainak kell meglenni ahhoz, hogy a papi nőtlenség ne szomorú eltorzulásokhoz, hanem igazi kiteljesedéshez vezessen a pap életében.

16