Szolgálat 9. (1971)
Tanulmányok - Joseph Ratzinger: A papi szolgálat értelme
Joseph Ratzinger A PAPI SZOLGÁLAT ÉRTELME Konkretizálás az apostolság fogalmában Megfontolásunkat ahhoz a szöveghez fűzném, amely az újszövetségi szolgálat alapját írja le, s ezzel átmenetet nyújt a krisztológiai síkról a Jézus követségéből származó megbízatásokhoz. Mk 3, 13-19 így mondja el a Tizenkettő meghívását: »Ezután felment a hegyre és magához hívta, akiket kiválasztott. A választottak csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy társai legyenek s hogy szétküldje őket hirdetni az evangéliumot. Hatalmat adott nekik kiűzni az ördögöket. Ezt a tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta . . . “ — ezután következik a többi név. A meghívottak nevének egyenkénti felsorolása lényeges része e zsúfolt tartalmú szöveg teológiai jelentésének. Próbáljuk valamivel pontosabban megvizsgálni a leírás egymásutánjának nagy vonásait. Magához hívja azokat, akiket ő maga (autosz) akart. Ezzel azonnal láthatóvá válik az újszövetségi szolgálat kiindulópontja, — honnan való és hogyan jön létre. Az itt mondottak szerint mindenekelőtt válasz egy hívásra és az Ö akaratának elfogadása. Ezt az „éthelen autosz“ igen nyomatékosan hangsúlyozza: nem azokat hívja meg az Úr, akiknek kedvük van hozzá és saját akaratukat követve jönnek, hanem azokat, akiket Ö akar. Ezzel adva van az újszövetség szolgálatának konstitutív eleme: az ö hívására való válasz és az ö akaratának elfogadása. Ez nem az ember saját akaratából származik, hanem a hallásból, amely odahallgatássá és engedelmeskedéssé válik. Az „éthelen autosz“, az „ö akarja“ eredménye. Az Ö akarata van a középpontban, az dönt. Ezzel máris kifejezésre jutott a lelki hivatalnak egyik maradandó alapmeghatározása az Egyházban, s ennek jelentősége mind dogmatikai, mind lelki téren igen nagy. Ez a hivatal a meghallás éberségén nyugszik, amellyel az Úr hívásának rendelkezésére állunk. A szolga lelkü- letén, aki megtanulta háttérbe szorítani saját akaratát annak akaratával szemben, akihez tartozik. E hivatal viselőjének lényeges vonása, hogy egy másik akarat szolgálatára áll. Persze azt lehetne most mondani: szép és jó mindez, de így a szöveget erősen túlértelmezzük. Hiszen tudjuk, hogy a többi újszövetségi meghívásszöveghez hasonlóan nem szabad közvetlen történeti jellegű elbeszélésnek tekinteni, hanem messzemenőleg annak az irodalmi szkémának alkalmazása, amely már az ószövetségben kialakult a prófétai meghívás ecsetelésére. Ez kétségtelenül így van, de nem akadálya megfontolásainknak. A műfaj megváltoztatásával elbeszélt történet teológiai értelmezés. Hozzá kell tenni, hogy a szövegnek a szkémával szemben érvényesülő sajátos vonásai adják meg azt a különös jellegét, ami segít teológiai helyének meghatározásában. Ami Jézus és a Tizenkettő között történt, az így az ószövetségi teológia 2 17
