Szolgálat 9. (1971)
Tanulmányok - Jegyzetek a papság kríziséről
pöki konferencia papi bizottságának tagjai, egy-egy pap minden apostoli tájegységből, az országos papi szolgálatok és a papok továbbképzésének felelősei, a laikus mozgalmak lelkészeinek 3 kiküldöttje, egy tag a Mission de France részéről, egy szerzetes, és a fiatal klérus 2-3 képviselője. Hasonló találkozások püspökök és papok között, a papság problémáinak megvizsgálására, szinte minden országban napirenden vannak. Egyidejűleg folyik vagy már befejeződött a papság szociológiai feltérképezése a papi élet és szolgálat minden területére kiterjedő kérdőívek nyomán. Megállapítható tehát, hogy a püspöki karok az 1971 őszén tartandó szinodusra alaposan felkészültek. Utópiák Túlságosan sok levél hullott le a fáról ahhoz, hogy ezt a krízist „tavaszi viharnak“, vagy „növekedési zavarnak“ minősítsük. Egyszerűen tudomásul kell vennünk. Minden krízisben vannak fájdalmas momentumok: ezeket a lehangoló jelenségeket is el kell könyvelnünk. Van benne valami szükség- szerűség is, mert aminek változnia kell egy új kor reggelén, annak meg kell változnia, még ha fájdalmas is. Van benne valami hatalmas feszültség (s most nemcsak a konzervatívokra és a haladókra gondolunk), mert tudjuk, hogy sok minden nem változhat, még akkor sem, ha sokan és erősen akarják: „szolgálatunk megkívánja, hogy ne szabjuk magunkat ehhez a világhoz“, különben mi maradna, amit hirdetnünk kellene? Szembe kell néznünk azzal, hogy számban talán kicsi, de dinamikus csoportok a kommunikációs eszközök révén sokszor intéznek masszív támadásokat a többség ellen, hol itt, hol ott. Tudomásul kell vennünk, hogy a közvéleményt, még az egyházit is, állandó szellemi bombázással manipulálni lehet; s itt elég arra utalnunk, hogy míg hat évvel ezelőtt Hollandiában a papok 30 %-a volt a fakultatív cölibátus mellett, ma 80 %-ról beszélnek. Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy sok követelmény utópiaszerű. Ilyenek: a) Ha azt hisszük, hogy az egyház igazi reformja a struktúrák megváltoztatásától függ. Ez szükséges lehet és részben folyik is (próbáljuk összevetni 1960-as egyházi intézményeinket azzal, amit ma látunk), de nem elegendő. Az igazi reform sokkal nehezebbet követel tőlünk. A „metanoia“ nem ruhacsere. Gondoljunk az egyház igazi nagy reformátoraira: ezek nem törvényekkel és intézkedésekkel változtattak, vagy legalábbis nem elsősorban azzal, hanem valami újat alkottak, ami a szellemet és a lelket fogta meg; szentül radikálisak voltak, de mindig Krisztushoz, az egyház alapítójához mérték önmagukat és cselekvésüket. b) Ha azt hisszük, hogy a cölibátus eltörlésével vagy fakultatívvá tételével megoldottuk a mai papi krízist. Ez sokak részéről valóságos megszállottság. A katolikus papoknál — írja dr. Albert Görres müncheni pszichológusprofesszor — létezik ma egy szexuális mitológia, amely szerint az ember 13