Szolgálat 9. (1971)

Tanulmányok - Jegyzetek a papság kríziséről

hozó képessége (votum deliberativum), csak konzultatív szerepe, de ez az a szerv, ahol a püspök és papjai közt nyílt dialógus folyhat; ahol a püspök megismerheti papjainak elgondolásait az egyházmegye nagy ügyeiben, a papok pedig részesednek abban a nagy felelősségben, amely a püspök vállát nyomja. Ez az intézmény újtípusú püspököket követel az egyházban, akik papjaikat „Jogerős és szükséges munkatársakként“ tartják számon és intézkedés előtt meghallgatják őket, eszmét cserélnek velük; de újtípusú papokat is, akik tudjanak a maguk helyi problémái fölé emelkedve, egyházmegyei méretben is gondolkozni és felelős tanácsadókká válni. Ilyen értelemben új ez az intézmény. Valóságos ,metanoia‘-t kíván mind a két fél részéről; két fél, de egy család, ahol az atya a püspök (L. G. n. 28).

A gyakorlat sok tapogatózás után alakul ki. Voltak és vannak veszélyek. Némely helyen amolyan „presbiterianizmus“ van kialakulóban: a papok elérkezettnek látják az időt, hogy „végre“ kézbevegyék az egyházmegye kormányzását. Pedig személyes felelősséggel rendelkező püspök nélkül nincs katolikus egyházfogalom. Voltak helyek, ahol ezt az intézményt „klerikaliz- musnak“ minősítették és mindent a lelkipásztori tanács kezébe tettek le, ami szintén nem a Vatikáni Zsinat gondolata.

Püspöki karok és papok találkozásai

A papságnak az egyházmegyei határokat túllépő krízise teremtette meg a püspöki karok találkozásait nemzeti szinten papjaikkal. Bár a papi szenátus kifejezetten egyházmegyei szerv, kétségtelenül a legalkalmasabb arra, hogy ezeknek a kiküldöttjei találkozzanak a püspöki karral. A papi szenátusok nemzeti egyesülésére a zsinat nem gondolt, a Szentszék sem írta elő. Valahogyan a levegőben volt; talán éppen a fentemlített kontesztáló mozgalmak ellensúlyozására.

így pl. Franciaországban, többhónapos előkészítés után, 1969. nov. 6-8-án Lour- desben tartott püspökkari konferencián találkoztak a püspökök papjaikkal. (Megjegyzendő, hogy a francia püspöki kar az „Echanges et Dialogues' csoportot soha nem ismerte el partnernek. Hollandiában a „Septuaginta“ csoport, bár szélsőséges magatartása miatt sokszor volt és van ellentétben a püspöki karral, tevékenyen jelen volt tételeivel a lelkipásztori zsinat fentebb ismertetett ülésén. Különben Hollandiában nagyrészt elhanyagolták a Consilium Presbyterale megalakítását és előtérbe nyomult a Consilium Pastorale.) Ennek az összejövetelnek a témái voltak: a leikipásztori formák megújítása, részben a meglévők (plébániák) megerősítése, részben újak alakítása (papi équipe-k, plébánosi kinevezések „ad tempus“); a közös felelősségvállalás jegyében a papi szenátusok gyakoribb találkozása a püspökökkel nemcsak egyházmegyei síkon, hanem az ún. apostoli tájegységeken belül (Francia- országban a régi egyházmegyék mellett létrehoztak nagyobb egységeket is, ezeket hívják „région apostolique“-nak); az új lelkipásztori formák anyagi fedezete, biztosítva a szükségeset és szem előtt tartva az evangéliumi szegénységet; a cölibátus szükségessége az apostoli munkában, motívumainak elmélyítése és az „engagement définitif“ szociális és pszichológiai előfeltételeinek megteremtéáe.

Lourdesban megalapították a Conseil National du Clergé-t, amit később átalakítottak Bureau d' études de la Commission Episcopale du Clergé-vé. Ennek tagjai a püs12