Szolgálat 8. (1970)
Könyvszemle - J. Ratzinger: Glaube und Zukunft (S. M.)
Szabó Ferenc eddigi könyvei is megmutatták, hogy sokat olvas és alaposan ismeri főleg a francia szellemi légkört, szemesen figyeli és gyorsan közvetíteni akarja. Néha talán túlgyorsan és túlsókat. Ebből magyarázható az itt-ott elsietettnek érződő fogalmazás és főleg a rengeteg idézet: külön-külön mind szép, sokszor lebilincselően érdekes, de így tömegével fárasztóvá lesz és úgy érezzük: kevesebb több volna. Jó lenne ritkábban hivatkoznia saját cikkeire, könyveire. Általában a mai tempó a publikációk terén is szédületessé vált. A szerzők, tudományos és teológiai írók is, mintha kötelezőnek éreznék évenként legalább egy könyv megjelentetését. Eredmény: a közönség egyre idegesebben és felületesebben olvas, egyre kevésbé tud lépést tartani még az őt legjobban érdeklő területekkel is. így egyaránt a bölcsesség és a szeretet megnyilvánulása az anyagot érni hagyni, újra meg újra átfogalmazni, rövidebb és tömörebb módon közölni, s mindehhez időt adni magunknak. Szabó Ferenc még fiatal, de cikkeiről szakemberek már igen nagy dicsérettel nyilatkoztak, külföldön és odahaza egyaránt. Müvei valóban „távlatokat“ nyitók, de nem szenvtelen tudóskodással, hanem meleg lelkesedéssel. Érezzük, hogy aki ezeket a tanulmányokat írta, az maga is nyitott minden szép és jó iránt, s főleg mindezek összfoglalata: Isten iránt. Ezért vesszük kézbe szívesen könyveit. Békési István Joseph Ratzinger: Glaube und Zukunft (Hit és jövő.). München, Kösel, 1970. 131 o. A neves német teológus legújabb könyve öt rádióelóadás szövegét tartalmazza, amelyeket 1967-1970 között erről a témáról tartott. Az érett Ratzinger közismert erényei sűrítetten érvényesülnek ebben a kis kötetben. Tág látóhatár, metszőén éles diagnózis, merész ívű, mégis szolid megoldási kísérletek, a teológiai okoskodás megbízhatósága (nem kevéssé vigasztaló erény ma!), s nem utolsó sorban minden választékos árnyaltsága mellett is áttekinthető, világos kifejezésmód. Ami talán új színfolt: az az ironikus mosoly, amellyel a szerző itt-ott a mai teológiai zűrzavart szemléli. Különösen az utolsó előadásban érvényesül ez, már a címétől kezdve: „Milyen lesz az Egyház a 2000. évben?“ Miután ezzel a „szenzációs" címmel kellően felajzotta a várakozást, kiderül, hogy jóslások helyett — az egyház történelmet idézi fel. Mert szerinte a jövő valamelyest megbízható prognózisát csak a múlt tanulmányozásából, történetileg hasonló helyzetű korszakok tanulságaiból lehet megalkotni. Amit ezután nagy erudícióval felsorol a felvilágosodás idejéből (pl. népnyelvi liturgiára törekvés, bibliamozgalom, másrészt a coelibátus támadása, stb.), az igazán alkalmas arra, hogy egy kis szerénységre intsen: nem a mi korunk fedezte föl a kereszténység „hiteles“ formáját, de válság sem most van először az Egyházban ... Ez a szemlélődő beágyazódás a történeti folytonosságba már maga is egészséges irányba tereli a gondolkodást. A korszak jellemző alakjainak bemutatásából szinte magától szűrődik le a mély tanulság: „Csak aki önmagát adja, az teremt jövőt“ — vagyis az Egyház jövője, ma éppenúgy, mint mindenkor, az igazán hivőktől, elsősorban a szentektől függ. Ebből a természetfölötti nézőpontból már bátran jósolhatja meg az egyszerűsödés, bensőségessé válás folyamatának nehézségeit, de egyben a hit átütő erejét is a holnap világában. Nagy előnye a könyv egyes darabjainak, hogy gondolatmenetük néhány tömör mondatban sűríthető, s ezek a gondolatok mindig nagyformátumúak, megjegyzésre méltóak. Ratzinger nem híve a kész recepteknek, de felvillantja a teljes kereszténység és az igazi emberség szintézisét, s ezzel a legtöbbet teszi ösztönzésünkre, biztatásunkra. Érdemes röviden összefoglalni a többi előadás mondanivalóját is. A „Hit és tudás“ c. miután kérlelhetetlen láncolatban elénk állította a bibliai és a tudományos szemlélet eltéréseit, megállapítja: éppen a modern ember ezekkel kapcsolatos kényelmetlenség-érzése mutatja a hit igényét. Nem izgatnák ennyire 93
