Szolgálat 8. (1970)
Könyvszemle - Szalai István: Igehirdetés és liturgia (Szabó F.)
KÖNYVSZEMLE Dr. Szalai János: Igehirdetés és liturgia I, Sz. István Társulat, Budapest, 1970, 416 lap. A nyár végén jelent meg dr. Szalai János hittudományi főiskolai tanár összeállításában az Igehirdetés és liturgia c. lelkipásztori segédkönyv I. kötete. Dr. Cserháti József pécsi megyéspüspök bevezetőjéből megtudjuk, hogy a kötetet előkészítő munkaközösség „mindvégig hűségesen megvalósította“ az ő elgondolásait és a szerkesztésben követte irányítását. A segédkönyv kidolgozásában segített Dr. Csőgl János, Dr. Goják János és Dr. Kelemen Vendel. „A most megjelenő liturgikus segédkönyv — olvassuk az Előszóban — ... korszerű .kerygmatikus’ igehirdetési anyagot kíván nyújtani. Nincs szó egészen vagy félig kész szentbeszédekről. Minden vasárnap anyaga három fő részre tagolódik és az első rész újból háromra a három évre beosztott perikópa-anyagnak megfelelően. Az egyes évek jelei: A), B), C). Közöljük minden perikópa szövegét, hogy könyvünk használhatóságát ezzel is fokozzuk. A szövegeket rövid exegétikai megjegyzések követik, elsősorban az illető vasárnap, ill. ünnep főgondolatának megfelelően, a három szövegnek lehetőleg összefüggő szemlélete alapján. Ezt követi általában a liturgikus utalás a szentmisében megvalósuló krisztusi kultuszmisztérium két középpontjára, a kereszthalál áldozati valóságára, amelyben saját áldozatunkkal mi is benne foglaltatunk és az áldozat beteljesedésére, a szentháromságú Istennel való egyesülésre a szentáldozásban. A II. rész részint teológiai elmélyítését adja az olvasmányokkal kapcsolatos kérdéseknek, ill. szemelvényeket hoz a múlt és a jelen nagyjaitól, tehát a szó teljes értelmében nyersanyagot ad. A III. rész vázlatsorozat, mely hit- és erkölcsi életünk elmélyítését és a mindennapi, főleg a közösségi életre szóló küldetéses alkalmazását kívánja nyújtani az igének“. A kezünkben lévő kötet a karácsonyi ünnepkört öleli fel, ádvent első vasárnapjától a 9. évközi vasárnapig. (Az Előszó szerint „bízvást várhatjuk“ folytatását, minden bizonnyal még két kötetet.) A több, mint 400 lap terjedelmű, szépen bekötött segédkönyvet nagy élvezettel lapozzuk. Valóban gazdag anyagot ad az igehirdetéshez. Mivel az ószövetségi szentírás Magyarországon nem igen hozzáférhető (az új fordítás csak előkészületben van), a lelkészkedő papságnak nagy szolgálatot tesz a segédkönyv azzal is, hogy a három ciklus mindhárom olvasmányának a szövegét leközli. (Persze, kicsit zavaró az ószövetség régies fordítása, — főleg a ma már nem használatos igeidők.) Az olvasmányokat követő exegétikai jegyzetek elég rövidek, csak a leglényegesebb magyarázatokra szorítkoznak. Itt mindjárt megjegyeznénk, hogy ezt a részt tartjuk legkevésbé sikerültnek. Jó ötlet az, hogy a régi és az újabb teológusok ill. lelki írók műveiből „nyersanyagot“ hoznak az igehirdetéshez. Gyakran találkozunk Pázmány, Prohászka, Newman szövegeivel; de rajtuk kívül mai teológusok vagy szépírók műveiből vett idézetek is szerepelnek. A homíliavázlatok általában kiragadnak az olvasmányokból egy-egy verset vagy gondolatot és ahhoz fűznek erkölcsi intelmeket, gyakorlati buzdításokat. Nem egyszer jó példákat is adnak a szentbeszédhez. Pl. „Három gondolat az ítéletről: 1/ Goethe eltávolította íróasztaláról Krisztus művészi ábrázolását: ,Nem tudom tovább elviselni ezeknek a szemeknek a tekintetét'. — Pedig egyszer mindenkinek Jézus szemébe kell néznie. 2/ Vili. Henrik vérengzésének egyik áldozata, a londoni karthauziak priorja mondta, mielőtt a hóhér kivágta a szívét: ,Úr Krisztus, mit fogsz tenni ezzel a szívvel?' ,— Mit kezdhet majd az én szívemmel? 3/ A haldokló Donoso Cortez párizsi követet császára a szárny91
