Szolgálat 8. (1970)
Az egyház szava - Sienai Sz. Katalin levele Nagy Lajos királyhoz
töltse be Isten akaratát és lelkének tudtuladott kívánságát. Nyissa meg lelki szemét ezeknek a halottaknak látására (jaj nekem!). Tanuljon azoktól a dicsőséges mártíroktól, akik nem gondoltak önmagukkal és készek voltak minden büntetésre és a testi halálra is a szent hit szerelméért. Ezért hasonlóit meg az egész világ; futva tart a pokol felé, és nincs aki megállítaná útjában: mert nincs ember, aki ne sajátmagát szeretné és másra ügyelne, mint az evilági gazdagságnak és tisztességnek rész szerinti javára, ami pedig hitvány szegénység; a keresztrefeszített Krisztus vérén megvásárolt lelkekkel azonban nem törődnek. Akarom hát, hogy igaz és tökéletes szeretetben éljen, amint már mondtam, hogy ez a kívánságom; hogy bátor férfi legyen és hamarosan rászánja magát a cselekvésre, megtéve mindent, amit lehet, elhagyva minden más dolgát Isten dicsőségéért és a szent hitért. Remélem az ő végtelen jósága folytán, hogy ez sürgetni fogja elméjét és lelkiismeretét, s kérve kérem, legyen ez a lelkiismeret ösztöke, amely nem hagyja békén mindaddig, míg meg nem látom valóságosan annak teljesülését, amit Isten kegyelmedtől kíván. Lásson hozzá nyomban ehhez a szent vállalkozáshoz: és ezt nem ok nélkül mondom. Sok jó fog származni jöveteléből. Talán az igazság megvilágosodnék emberi erőszak nélkül is, és a Királynő — szegényke! — elhagyná megátalkodottságát, akár félelemből, akár szeretetből. Lássa, milyen türelemmel van iránta a földi Krisztus, hogy nem vette el tőle birodalmát, noha ő elvetette magától józan belátását, hanem csak várja, hogy megjavul-e. A tekegyelmed iránti szeretet indítja erre.5 6 Mert ma már, ha meg is tenné, teljesen igazolva lenne Isten és kegyelmed előtt is; nem elégedetlenkedhetnék, ha így történnék, hiszen ő nem akar megtérni Isten irgalmához. Ne csalja meg semmilyen szenvedély: tudniillik arra gondolva, hogy sajátmagára és királyi házára kevés tisztességgel jár, ha őt eretneknek nyilvánítják.4 Való igaz, kevés tisztességgel jár: de az ő eretneksége köztudomású és nyilvánvaló. Sőt inkább válnék tisztességére, ha igazságtételt akarna látni vagy igazságot tenni ezért és minden más hibáért bármilyen személyen, legyen az akár a saját édes fia. Mennyivel nagyobb tisztességére válnék rajta tenni igazságot, mint valaki máson!7 Jól tudom, édesanyánkban, a szeretetben élve belátja, hogy ez így van. De ha a világ füstté váló gyönyörűsége után járnánk, mint kevés és alacsony értelemmel bíró, nem pedig királyi gondolkodású 8 emberek, akkor nem látná be. 5 Katalin azt állítja, hogy a pápa Lajos királyra való tekintettel nem fosztotta még meg trónjától a nápolyi királynőt. 6 Ez meg is történt 1380-ban. 7 A Szent itt csak általánosságban beszél, hiszen Nagy Lajosnak fia nem volt, csak két lánya. 8 A „reale“ jelző jelentése ezen a helyen vitatott. Egyesek szerint a szokásos értelemben kell venni és akkor az „igazi értelem“ világosságában élő emberekre vonatkozik. Mi a szép ellentéthez tartottuk magunkat, amit a levél címzettje is valószínűsít. 68