Szolgálat 8. (1970)

Az egyház szava - Sienai Szent Katalin egyházdoktor (Sántha Máté)

nehezedik rá halálos ágyán minden kis hűtlensége roppant hivatásával szemben: „Te, irgalmas Atya, mindig bátorítottál, hogy bensőséges, szerető, fájdalmas vágyakozásommal rábírjalak: mentsd meg a világot és újítsd meg Szentegyházadat . . . Azt ígérted nekem: a fájdalmakért, amelyeket elviselek, irgalmas leszel a világhoz és megújítod jegyesedet. De én nyomorult a hanyagság ágyában aludtam. íme ezért tört annyi baj és annyi pusztulás Egyházadra . . Igen, „Krisztus Titokzatos Testének misztikusa“, ahogyan VI. Pál nevezte, tudta a megújulás árát: „nem háborúsággal, hanem békével és nyugalommal, Isten szolgáinak alázatos és állandó imádságával, izzadságával és könnyeivel“ kell kimunkálni. „A Szentegyháznak olyan emberekre van szüksége, akik önmaguk iránt kemények, nem őiránta.“ Ö önmagán kezdte a reformot.

Azzal a „világos, mély és részegítő birtoklásával a hittitkoknak", amelyről a Szentatya doktorráavatásakor beszélt, szemléli a Titokzatos Test misztériumát. Átéli „a Szentegyház szükségességét, amelyet Isten a szívemben kinyilvánított“. Azt is jól tudja, hogy „csak a külső köntösön át jutunk ehhez a Jegyeshez.“ Senki sem szenvedte meg jobban és ostorozta merészebben ennek a „köntösnek" hiányosságait, mint ez az „alázatos, bölcs és meg- félemlíthetetlen“ (VI. Pál) szűz. A bajok gyökeréig hatol. A politikai kényszerből kinevezett méltatlan püspökök olyanok, „mint az asszony, aki halott gyermekeket szül." A fellázadt olasz városok ellen forduló XI. Gergely pápa mellének szegezi a kérdést, mi vajon az Egyház igazi kincse: a világi hatalom és birtok, vagy a Krisztus Vérén megváltott lelkek? „Az Egyház kincse Krisztus vére, amelyet a lelkek árául adott; a Vér kincse pedig nem ideigvaló javak fizetsége, hanem az emberi nem üdvösségéé.“ Azért: „békét, békét, békét a megfeszített Krisztus iránti szeretetből!“ Amikor a pápa habozik Avignonból elindulni, többek között így ír neki: „Bár venne el szívéből Jézus minden szolgai félelmet, mert a félénk elveszíti erejét szent elhatározásokra. Bátorság, atyám! Legyen férfi! Én mondom, nincs mitől félnie.“ Máskor meg: „Cselekedjék úgy, hogy ne kelljen bepanaszolnom a megfeszített Jézusnál. Senki másnál nem tehetek panaszt, hiszen a földön senki sincs, aki Szentségednél magasabban állna.“ Ugyanakkor viszont nem szűnik meg hangoztatni: „Aki engedetlen a földi Krisztus, a mennyei Krisztus helyettese iránt, nem részesedik Isten Fia Vérének gyümölcsében." Egyenesen prófétai erővel hatnak a következő sorok: „A legfőbb, az örök Jóság mintha erőszakkal akarná megtenni azt, ami nem történt meg szeretetből. Úgylátszik megengedi, hogy Jegyesétől megvonják a hatalmat és földi gyönyörűségeket, és ezzel mutatja meg: azt akarja, hogy a Szentegyház térjen vissza a szegénység, alázat és szelídség eredeti állapotába."

Tűz-lelkével ott áll esdekelve a világ és Isten, az Egyház és Vőlegénye között: ez sajátos hivatása. Van-e még szent, akinek ilyen elragadtatásai lennének: „Szellemem elsüllyedt a Szentháromság mélységébe. Emlékezetemet egészen eltöltötte a Szentegyház és az egész keresztény nép nyo62