Szolgálat 8. (1970)
Tanulmányok - A tekintély válsága a nevelésben
és nevelő Isten helyettese. Legfőbb erény az engedelmesség volt. A modern pedagógia elvileg kétségbevonja az isteni tekintélyből levezetett tekintélyt. Gyakorlatban pedig a szülők éppen a háború utáni laza nevelésük következtében elvesztették tekintélyüket a fiatalok szemében. Ma a nevelői tekintély személyes és tárgyi (Sachautoritát). A szülőnek, nevelőnek annyi tekintélye van, amennyit helyes magatartásával meg tud magának szerezni. Személyes példájának vonzóereje, érveinek súlya ma nagyobb szerepet játszik, mint valaha. Ma nem az engedelmesség, hanem a jónak akarása, keresése fontos, a belátás, a jóakarat felkeltése nagy szerephez jutott, amit csak helyeselhetünk. A tárgyi tekintély, vagyis egy ideál felől jövő felszólítás, annak megragadása erősebb hatású lehet, mintha ezt pusztán parancsolták volna. A sokféle kínálatban azonban nehéz a helyes választás. A személyi tekintély is nagyobb feladatok elé állítja a nevelőt. A fegyelmezés nem egy általánosan elfogadott tekintély, hanem az erősebb akarat, az imponálóbb egyéniség kérdésévé lett, ill. szülő és gyermek közti szoretet-kapcsolat kérdésévé. Pár éve ismert az ún. „tekintélyellenes“ nevelés, amely elvben elvet minden parancsot, büntetést, nevelőt és gyermeket egyenrangúnak tekint, sőt ellenállásra biztatja a gyermeket. Az eddigi eredmény: teljesen fegyelmezetlen óvodások, kisiskolások, akiknek jórészét pszichológiai kezelésbe kellett adni. A kiscsaládban persze furcsa lenne a merev király-alattvaló viszony is. A családok inkább partnerekként kezelik gyermekeiket. Egyes kérdéseket maga a gyermek döntsön el: ebéd után írja-e meg feladatát, vagy inkább a játszótérről hazajövet. Ilyen szabad, belátáson, megbeszélésen, tapasztalaton alapuló döntések segítik majd a serdülőket, hogy nagyobb szabadságban is megfontolás alapján a jobbat válasszák. A gyermekeket be lehet vonni közös tervek megbeszélésébe: milyen legyen az új szekrény, hová megy a család nyaralni. A végső döntés azonban a szülők dolga. A gyermeknek tudnia kell: nem egyenjogú szüleivel, akiknek több tudásuk és élettapasztalatuk van. A kisgyermek, a kisiskolás még mitsem tud a tekintély válságáról. Gyermekkorban a jólneveltség még valóban a szülők nevelésének és következetességének eredménye. Kisgyermek is, serdülő is érzi, ha jót akarunk neki, megbízunk benne; így el lehet érni, hogy elfogadja érvelésünket, fel lehet ébreszteni benne a jóakaratot, a készséget az önlegyőzésre, a jó megvalósítására. A gyermeket rá lehet beszélni a jóra. Természetesen ezt sem szabad túlzásba vinni, mert megúnja, hogy örökké prédikálnak neki. „Ne mondd ezt olyan sokáig, inkább adj egy pofont és engedj most már játszani" — mondta egy fiú, akit szülei csakis „szép szóval“ neveltek. 3) A családi nevelés fontossága Sok szülő akkor kezd a gyermekével kissé törődni, amikor az iskolába kerül, hogy jobb tanulmányi eredményt érjen el. Ez tévedés: a gyermek nevelésében az első hat év, és ezen belül főleg az első év mérvadó. Amit 44
