Szolgálat 8. (1970)
Tekintély és szabadság az Egyházban (Szerk.)
TEKINTÉLY ÉS SZABADSÁG AZ EGYHÁZBAN A Krisztus alapította Egyház természete szerint isteni és emberi egyszerre: titok, kegyelmi közösség, de ugyanakkor látható intézmény is, amely a történelem részese és emberi tökéletlenségek szeplőit viseli magán. Ezért, ahogy a Zsinat tanítja, szent is, de állandó tisztulásra, megújulásra is szorul (Lumen Gentium 8-9). Az egyházi tekintély (lelki „hatalom“) isteni eredetű, hiszen Krisztus feltámadása után azzal bízta meg apostolait, hogy folytassák müvét, de gyakorlási módja változik a történelem során, a korszellem, az erkölcsök és az intézmények adott helyzete, az emberek érettségi foka szerint. A Zsinat az Egyházat úgy állítja elénk, mint „Isten népét“, a jogi struktúra helyett a dinamikus (és „demokratikus“) szempontot hangsúlyozva: az Egyház olyan közösség, amely az isteni életre segíti azokat, akik hisznek, remélnek és szeretnek. Alapja a Krisztusba vetett hit, a Lélek által közvetített szeretetben teljesedik be, miközben Isten újszövetségi népeként vándorol az örök haza felé. így teljesíti — az Atyától származó küldetés alapján — azt, amit Feje, Krisztus akart: „Hatalmat adtál neki (a Fiúnak) minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon“ (Jn 17,2). Az Egyház Krisztusnak ebben a „hatalmában“ (tekintélyében) részesedik: tekintélyének gyakorlási módja nem uralkodás, hanem szolgálat (diakonia), nem kényszer, hanem a szeretet szabadsága. Minden jogi keret és intézmény, maga a hierarchia is az isteni élet szolgálatára van rendelve. Az újszövetségben csak akkor fordul elő a világi (politikai) hatalom, az uralkodás és a hódítás eszméje, amikor Jézust megkísérti a Sátán, vagy amikor az úr figyelmezteti versengő tanítványait országa igazi szellemére. Jézus szavaival és példájával az alázatos szolgálat, a szabad engedelmesség szellemét sugallja követőinek. A püspöki kollegialitás hangsúlyozásával (LG 22-23) szintén az Egyház közösségi jellegét és a közös felelősséget emelte előtérbe a Zsinat. A pápai primátus természetesen érintetlen marad, de fontos szerepet kaptak a világ püspökei és a helyi egyházak; elindult az egész3
