Szolgálat 8. (1970)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: Néhány gondolat a szerzetesi engedelmességgel kapcsolatban
meg is van ez a nagylelkű készség, de később sokszor lecsökken, sőt el is tűnhet. Esetleg éppen azért, mert az illető észreveszi, hogy mások is megalkudtak az eszménnyel, és ebből — helytelenül persze — arra következtet, hogy neki is szabad így tennie. Természetesen az is előfordulhat, hogy az elöljáró valakit olyan munkára választ ki, amely nem felel meg az illető képességeinek. A kiválasztott munkakör lehet olyan, hogy parlagon hagyja az alattvalónak meglévő és a rendi működés szempontjából hasznos képességeit. De lehet a feladat olyan nehéz is, hogy az alattvaló tényleg nem képes kielégítően teljesíteni. Ilyenkor meg van engedve, sőt — főképpen ha a második esetről van szó — kötelező lehet, hogy az alattvaló ellenvetéseket tegyen. De nem mindig lehetséges minden. Az elöljáró is lehet szorult helyzetben. Megeshetik tehát, hogy nincs kiút, és egy rendelkezést el kell fogadni. Ilyen esetben a szerzetes a gondviselő Istenben bízva nyugodtan mondhatja: ezt vállalom, mint Krisztus keresztjének rámeső részét az Egyház javára (v. ö. Kol. 1,24). Egy emberileg értelmetlen szituáció önmagában nem érték, de érték lesz, ha egy nagyobb értékért való áldozat, ha tanúságtétel Krisztus mellett, ha szeretetből fakad. + Eddig a szerzetesi engedelmesség teológiai hátterével foglalkoztunk. A továbbiakban néhány gyakorlati kérdésre szeretnénk kitérni. 1. Ha valaki egy adott esetben arra a meggyőződésre jutott, hogy egy rendelkezés helytelen, akkor nem fogadhatja el minden további nélkül. Az ember persze ne legyen szenvedélyes és legyen annyira reális, legyen benne annyi önismeret, hogy tudja: mindenki nagyon könnyen becsapja magát és helytelennek tartja azt, ami számára csupán csak kellemetlen. És ha valaki úgy gondolja, hogy a „közösség érdekében“ fel kell emelnie a szavát, akkor nagyon jó, ha alaposan megvizsgálja indítóokait: valóban a közösség érdeke mozgatja-e. Emellett mindenki, aki úgy véli, hogy valamit szóvá kell tennie, kell hogy használja a józan eszét. Apró kis ügyekből nem érdemes nagy ügyet csinálni. De tegyük fel, hogy megfelelően komoly dologról van szó. Ebben az esetben az alattvalónak elő kell terjeszteni ellenvetéseit. Elsősorban azért, mert ezt minden szerzetesi szabály megengedi, sőt elő is írja. Igaz ugyan, hogy a szabályok általában hangsúlyozzák, hogy a nehézségeket szerényen, imádságos megfontolás után kell az elöljáró tudomására hozni, ez azonban csak azt jelenti, hogy a formákat meg kell őrizni. De az udvariasan előadott ellenvetéseket egy elöljáró sem veheti rossznéven. Ha rossznéven veszi, vétett az engedelmesség ellen, mert hiszen ő is engedelmességre van kötelezve a szabályokkal szemben. Az elöljáró figyelmét továbbá azért kell felhívni, hogy helytelen lépésről lehet szó, mert az isteni gondviselés nem úgy rendezte be a világ folyását, 35
