Szolgálat 8. (1970)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: Néhány gondolat a szerzetesi engedelmességgel kapcsolatban
relativitásuk, sőt esetleges vitathatóságuk mellett nem ellenkeznek egy adott esetben isten szolgálatával, addig — leszármaztatott, de mégis valóságos értelemben — Isten akaratának megnyilvánulásai. Az első és legfontosabb parancs a szerzetben tehát a közös szolgálat. Mind az alattvaló, mind az elöljáró engedelmeskedik azáltal, hogy a cél érdekében együttműködnek. Ebből következik, hogy nemcsak egy lázadozó és mindent jobban tudó alattvaló engedetlen, hanem egy meggondolatlan elöljáró is az. Egyformán engedetlenségről van szó akkor, ha egy alattvaló a maga feje szerint rendezi be életét, és akkor, ha egy elöljáró szeszélyesen vagy meggondolatlanul parancsolgat. Nemcsak az alattvaló véthet tehát az engedelmesség ellen, hanem az elöljáró is: akkor, ha nem megfontoltan rendelkezik, mert ezzel az Egyháznak és rendjének általában kárt okoz, és egyszersmind ok nélkül nehézzé teszi az alattvalók számára a szerzetesi életet. Az eddigieket összegezve az engedelmesség eszményi struktúráját így fogalmazhatjuk meg: a krisztusi szolgálat szeretet-egységében mind az elöljáró, mind az alattvaló egy a rendi alkotmány megszabta közös célt szolgál teljes odaadással és felelőségtudattal. A gyakorlatban persze mindig megmutatkozik az emberi tökéletlenség. De ez az eszmény, és ha az engedelmességre reflektálunk, ebből kell kiindulni. + Ezzel a beállítással kapcsolatban azonban, amely a szerzetesi engedelmességet elsősorban a cél, a megvalósítandó feladat szemszögéből szemléli, egy fontos ellenvetés merülhet fel. Nem túl „naturalista“-e ez a felfogás? Nem tesszük-e így az engedelmességet pusztán csak közösséget rendező elvvé? Nem helyezzük-e egy szintre azzal az engedelmességgel, amely minden üzemben, műhelyben, irodában megvan? A válasz erre ez: A szerzetesi engedelmesség nem csak egy a közös tevékenységet rendező elv. Hogy miért nem, arra rögtön rátérünk. Előbb azonban meg kell jegyeznünk, hogy a hétköznapi életben nagyon nagy adag van benne ebből is. Ezt azért fontos hangsúlyozni, hogy ne dramatizáljunk egyszerű szituációkat. Nem kell az alattvalónak mindig a végső természet- feletti motívumokat mozgósítani, ha az elöljáró valamilyen kisebb jelentőségű dolgot kíván, ami neki történetesen nehezére esik. Ez minden szervezetben, mindenütt, ahol együtt kell dolgozni, így van. Az ember felhúzza az orrát, de megteszi. A különbség esetleg az, hogy a szerzetes próbálja nem felhúzni az orrát. De nem kell mindent tragikusan venni és rögtön kereszthordozásról beszélni, amikor az élet apró-cseprő problémáinak megoldásáról van szó. Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy a szerzetesi engedelmességben is van egy jó adag funkcionalizmus. Történetesen együtt kell dolgoznunk. Van elöljáró és van alattvaló. S az ember aláveti magát ugyanúgy, mint min33
