Szolgálat 8. (1970)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: Néhány gondolat a szerzetesi engedelmességgel kapcsolatban
ki, hogy egymással ellentétes dolgokat állítunk. Erről azonban nincs szó, hanem csak arról, hogy a különböző szempontoknak egymást ki kell egészíteniük. Meg kell értenünk, hogy a reális életben mindig valamiképpen ilyen ellentétekről van szó, amelyeket egységbe kell hozni. Ezek után a bevezető megjegyzések után nézzünk szembe a kérdéssel. Mindenekelőtt le kell szögezni: nem könnyű bebizonyítani, hogy a szerzetesi engedelmesség „evangéliumi tanács“. Az evangélium világosan ajánlja az anyagi javakról és a házasságról való lemondást a „mennyek országáért“, azért, hogy az, akinek erre hivatása van, tökéletesebben követhesse Krisztust. Az azonban nem tűnik ki a Szentírásból, hogy az engedelmesség evangéliumi tanács lenne. Azonkívül az Egyházban csak lassan fejlődött ki a közösségi, a szerzetesi engedelmességet megvalósító élet. Szüzek voltak az ősegyházban. Voltak aszkéták is, akik teljes szegénységben remeteéletet éltek. De a szerzeteselöljárónak fogadott engedelmesség csak a IV.-V. században alakult ki, mégpedig a lelkivezető és tanítvány viszonyából. Ezt a tényt figyelembe kell vennünk, mikor szembenézünk az engedelmesség problémájával. Persze szokták azt mondani: az engedelmesség által Krisztushoz leszünk hasonlóvá, ezzel teljesítjük Isten akaratát. A lelkiségi irodalomban gyakran találkozunk ezzel az érvvel. És itt kétségtelenül alapvetően helyes meglátásról van szó. Ezt a helyes meglátást azonban jobban ki keli fejteni és világosabban kell megalapozni, mint ahogy általában tenni szokták. Kérdésünk tehát: Mi az alapja annak, hogy egy keresztény ember adott esetben úgy engedelmeskedik Isten akaratának a legradikálisabban, ha aláveti magát egy emberi tekintélynek? — Csak ennek a kérdésnek világos megválaszolása által lehet megmagyarázni, hogy mi a szerzetesi engedelmesség értelme, és hogy mennyiben jelenti Isten akaratának teljesítését. Krisztus példájára azért nem lehet minden további nélkül hivatkozni, mert Krisztus csak mennyei Atyjának engedelmeskedett. Nem elég az sem, ha azt mondjuk: az Egyházban van hierarchikus tekintély és ez valósul meg a szerzeteselöljáróban. A megoldás nem lehet ilyen egyszerű. Mert az az engedelmesség, amellyel a keresztény ember engedelmeskedni tartozik a hierarchikus Egyháznak, nem ugyanaz, mint a szerzetesi engedelmesség. Van persze megegyezés is, de a szerzetesi engedelmességet a keresztényi kötelezettségen felül az ember maga vállalja, és csak ezáltal van az elöljárónak tekintélye az illető felett. De miért vállalja ezt az ember? Mi ebben az érték? Az engedelmesség lényegében egy adott életforma vállalását jelenti az Istenért az Egyházon belül. A szerzetes egy meghatározott, az Egyháztól elismert és jóváhagyott életformát választ, arra teszi rá életét, közösségi formában törekszik a keresztény tökéletességre és erre fogadalommal köti le magát. Az Egyház pedig a konkrét szabályok által megszabott szerzetesi életformát jóváhagyja és ezzel hitelesíti, mintegy felelősséget vállal azért, 31
