Szolgálat 7. (1970)
21. A keresztény aszkézis legfőbb belső gyakorlatai
befolyása alatt. Innen a nagy hajlamosság mindent látni és tudni, minden új dologról értesülni, főleg pedig minden érdekeset, minden szórakoztatót és minden „boldogítót“ mohón tudomásul venni. Sok esetben még a helyesnek látszó tudásszomj is ilyen alsóbbrendű meghatározottságok szüleménye. Értelmünk csekélységével függ össze az a jelentős hiba, hogy ha az ész egy kis igazságot belát, vagy belátni vél, ahhoz makacsul ragaszkodik. Ebben is van valami alsóbbrendű ösztönös önösség, de másik összetevője értelmünk látási körzetének igen szűk határoltsága. — Az igazsághoz ragaszkodni kell. Azonban nem mindenkor igazság az a valóság tágabb, főleg pedig teljes rendjében, amit a nagyonis szűkre szabott egyedi emberi látás megföllebbezhetetlen igazságnak tart. Az értelem további hibái a művelődés körül állnak elő: olvasási igényekben ill. iszonyban, tanulási igényben, ill. iszonyban, majd pedig a helyes olvasási és tanulási anyag kiválasztásában, a művelődési munka időbeli beosztásában. A már megszerzett tudással kapcsolatban áll elő az értelemnek valósággal emberi sorsot megpecsételő baja: az értelmi fölfuvalkodott- ság, gőg. Mélyreható mételyt jelent ez az értelem igazságkeresésében és világoskodó szerepében. b) Az értelem nevelése Bármilyen nehéz dolog, értelmünket ki kell emelni testi beágyazottságából, rabszolgai lefokozottságából, az érzékiség igájából. A testet fegyelmező, ösztönöket megzabolázó, érzékiséget kordában tartó keresztény aszkézisnek igen nagy jelentősége van az értelem fölszabadulásában. Nem lesz itt sohasem teljes fölszabadulás bűnbeesés előtti magaslaton, de lehetséges jelentős kiemelkedés a mélyből, jelentős szabadulás a béklyóból, jelentős tisztulás a káoszból. A keresztény aszkézis kemény önfegyelmezésén túlmenően is jelent kiemelést és megvilágosítást az emberi értelemben: a Krisztus keresztjével összekapcsolt szenvedés. Csodálatos valóság, hogy a keresztből fakad a legtöbb fény. — A nagylelkű és hősi szenvedők a legvilágosabban láttak a földi élet legnagyobb kérdéseiben. Értelmünk nevelésében igen nagy szerepe van az alázatos imának, főként pedig a világosságért való könyörgésnek. A testiség béklyóiból aszkézissel önmagát föltornázó értelem a fénynek mindenkor kicsi forrása marad. Tekintetét az isteni Nap felé fordítja, s onnan vár sugarakat. Ez a magatartás az ima. A keresztény életben eléggé nem hangsúlyozható jelentősége van az alázatos imának. Nagy tényező értelmünk nevelésében az Egyház által előadott kinyilatkoztatott igazságrendszer, s a köréje csoportosuló egyházi tanítás. Az értelmi nevelésnek szinte fölbecsülhetetlen nagy kincse a kiváló mester. Nem véletlen, hogy az Egyház nagy fényoszlopainak nevelődé64
