Szolgálat 7. (1970)
17. A keresztény aszkézis
lehet félni. Pedig senkisem állítja, hogy emiatt pl. a tanulás természetellenes. Akik az aszkézistől valamikor is tönkrementek, azoknak gyakorlatába föltétlenül becsúszott valamilyen oktalanság, amelyet az aszkézis területén sem az Egyház, sem a hivatalos nevelés sohasem helyeselt. A szentek tekintélyes részének sem ártott meg az aszkézis. Egész sereg makkegészséges szentet ismer az egyháztörténelem, magas életkorral, hatalmas munkabírással. Ha egyesek aszkézis miatt egészségükben megrokkantak, azt többnyire ők maguk is tudták, hogy ez túlhajtott és oktalan erőltetésük miatt történt, s ők maguk is elítélték azt, ami ebben hibás volt. Ezért nem az aszkézist hibáztatjuk, hanem a fiatalos túlzást. De tudjuk, hogy ez a túlzás is a legmagasabb inditóokkal történt, olyan értékek miatt, amelyek miatt érdemes még túlzásba is esni. Vannak a szentek életében, de komoly keresztények életében is esetek, amikor nagy munkákban és áldozatokban egészségileg felőrlődnek. Ennek oka rendszerint nagy isten- és emberszeretetük volt, amely égette őket, s amely miatt erejükön fölül is vállaltak munkákat magukra. Ez azonban a hősiesség felemésztődése, amely előtt az emberek általában kalapot emelnek, sőt himnuszt zengenek, nem pedig rossza- lólag ítélkeznek. (Vegyük egy édesanya fölőrlődését özvegy állapotában, amikor nyolc-tíz gyermeket véres-verejtékes munkával fölnevelve, ő maga ebben tönkremegy. A lélek pedig az aszkézis hősies erőfeszítésében teljes kivirágzásra jut, s a legmagasabb tökéletességre emelkedhetik. 40