Szolgálat 7. (1970)
15. Keresztény élet és kultúra
üzlet és a haszon, ahhoz pedig csak „ügyesség“ kell, hogy az utakat és módszereket mások ne tekinthessék át. Rendkívüli képességekkel kell rendelkeznie annak a kereszténynek, aki teljesen lelkiismeretes, ha sikerekben ugyanannyit akar kihozni, mint gátlástalan versenyzője. Mi mindenre lehet képes pl. egy kartell a kartellen kívüli vállalkozás letörésére, vagy a munkásokat éhbéren dolgoztató tőkés, hogy termékei olcsóságával más termelőket legyőzzön. Az igazi keresztény ilyeneket nem tehet. De ezernyi más dolgot sem, amit keresztény elvekkel nem törődő féktelen versenyző és tőkehalmozó megtesz. Minél vallásosabb pedig egy keresztény, annál inkább befelé összpontosul tudatvilága, viszont az alacsonyabb, főleg gazdasági kultúra dolgai kifelé való irányulást követelnek. Minél vallásosabb valaki, annál inkább fölemeli lelkét az ideigvalótól az örökkévalókra, annál szívesebben időzik Istennél, annál élesebben látja át a földi „értékek“ silányságát, semmiségét, gátló, sőt tönkretevő hatásait a lélekre, kegyel- miségre. Ha lelkiismeretessége és istenfélelme miatt esetleg még pontosabban is teszi kötelességeit, mint a nem vallásos ember, mégis kétségtelen, hogy a földi dolgokban száguldó versenyekre alig alkalmas. Már pedig a csak-földi kultúra nagy fejlődési iramai jórészt versenyeken, legalábbis telhetetlen pénz- és kincséhségen alapulnak. A legfontosabb ütközőpont pedig, hogy az evilági kultúra, úgy amint azt ennek a kultúrának legfőbb mesterei és őrei veszik, elvileg sem hajlandó, annál kevésbbé gyakorlatban, elismerni a kereszténység művelődési céllátását, irányvonalát, útjelzéseit, ellenkezőleg: támadóan szembeszáll vele, mint a kultúra ellenségével. Ennek az ellentétnek teljes föloldására semmi kilátás nincs. Ahhoz mindenkinek gyakorlatban igazi kereszténynek kellene lennie. 3. Keresztény kultúra. Az egész embert felöleli s annak valódi értékeit reális és becsületes szolgálattal műveli. Mindenek fölé helyezi azonban az ember örök érvényesülését. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az örök értékek szempontjának kell győznie, ha szembekerülnének vele az alsóbbrendű értékek. A kereszténységben tehát sohasem lehet igazolt a lélek rovására menő testkultúra, az erkölcs rovására menő érzelmi, esztétikai kultúra, a vallással szembenálló értelmi és akarati nevelés, stb. Ha nem képes az egyed arra, hogy összes értékeit művelje, mint ahogyan a legtöbb ember nem képes (a legkülönfélébb okok alapján), akkor mindenképpen a legfőbb értéket: az isteni életet kell biztosítania. A kereszténység a maga történelmi teljességében az emberiség legnagyobb tanítója és nevelője volt. A mai kultúra minden ágában ki 31
