Szolgálat 7. (1970)
12. Keresztény élet II.
nek, ösztönöknek nem lehet úgy működniük, hogy ezt a célt megakadályozzák. Természetesen megmarad a testnek is, érzékeknek is sajátos működési szerepük. A test anyagot vesz föl, emészt, vért képez, sejti földolgozást teljesít, új élet anyagát állítja elő, stb. Mindezek a testi szerepek azonban alatta vannak annak a legfőbb testi szerepnek, hogy tenyészélettel kell megalapozni, hordozni, fönntartani a magasabbrendű életet. — E szerep fontosságát a nagyon is jól ismert félelmes lehetőség mutatja, hogy komolyabb szervi baj hamarosan végveszélybe sodorja az emberi életet, sőt pillanatok alatt kiolthatja. Keresztség nélkül is. Kisebb testi bajok pedig igen megnehezítik az egész emberi sorsot. Az érzékek sajátos szerepe is megmarad. A külsőké: látás, hallás, stb., a belsőké: éhség, fájdalom, stb. Mindezek az érzéki szerepek együttvéve azonban alatta vannak annak a legfőbb érzéki szerepnek, hogy a lelket tapasztalati, tudati anyaggal, élményekkel kell ellátni, vagyis közvetlenül éltetni kell. Ez az emberi lélek közvetlen élete, amelyen fölépül a szellemi élet. E szerep jelentőségét mutatja a lelki zavarok számtalan ténye, amikor főként a belső érzéklések rendellenességei a szellemi életet elhomályosítják, felfüggesztik, sőt az egész földi vándorlás idejére kioltják. Megértjük a mondottakból viszont azt is, hogy az öntudatra ébredt szellem, ha eljutott arra a magaslatra, ahonnan képes helyesen tájékozódni, második nagy és komoly feladatának fogja tekinteni: testi és érzéki életének olyan gondozását, hogy egyik is, másik is egészen alkalmas legyen említett legfőbb szerepe betöltésére. (Az alacsonyabb szerepeket úgyis életerejük törvényszerűségével töltik be.) — NB! Második feladatnak azért mondtuk, mert a szellem első feladata mindig Istenre vonatkozik. A szellemnek ez a testi és érzéki életre visszaható tudatos működése annál fontosabb, mert az Ádámban elbukott ember tenyész és érzéki élete épp a legfőbb szerepeket tölti be nehézkesen, erőtlenül, sőt gát- lóan a szellem kibontakozására nézve. (Gondoljunk csak a test fáradékonyságára, betegségi hajlandóságára, a lelket lefokozó érzéki szenvedélyek működésére!) Istennek a hármas emberi élettel fönséges nagy gondolata: a teremtés koronája: a kibontakozott egészértékű ember, aki a földi élet próbáiban bizonyította be értékeit. b) A kegyelmi élet. A kibontakozott egészértékű ember, bármilyen nagyszerű is, Isten boldogító szándékát nem elégítette ki! ő az embert,' aki csupán alkotmánya, keze munkája volt, gyermekévé tette. Istengyermeki életet 17
