Szolgálat 6. (1970)

Eszmék és események - Teológiai aggiornamento Magyarországon

valami igazság: nemcsak azért, mert nyugaton valóban divattá vált krízisről beszélni, strukturális reformokról dialogizálni, hanem mert nyugati teológusnak közel sem jelent akkora egzisztenciális problémát az egyház külső egysége és szilárdsága (pápa, tanítóhivatal, tekintély stb. kérdése), mint nálunk. Sőt, minálunk még ennek a „látszata“ is számít! — S még valamit: ehhez a „lekicsinyléshez“ sokszor a nyugati teológia adja a tápot. Annyit beszél a szituációk érvényéről, alakító erejéről, az egyéni szempontokról, hogy néha relativizálja a teológia eredményeinek érvényességét.

3.) Szociológiai szempontból vizsgálva a kérdést az is kétségtelen, hogy Magyarországon mások a szociológiai (társadalmi, gazdasági stb.) adottságok az új teológiai és pasztorális problémákhoz. A nyugati problémák egy része fel sem merül nálunk, viszont egy csomó új probléma jelentkezik. Az egyház strukturális megújulásának és a lelkipásztorkodás átalakításának kérdéseinél például nem azonos irányú és fokozatú urbanizációs folyamattal állunk szemben; hasonlóképpen mások az autonóm gondolkodás eredői nálunk, mint nyugaton. Ugyanígy a dialógus kérdésében mások a feladatok: elsősorban nem elméleti síkon kell helytállnunk, hanem a gyakorlatban, mivel a dialogizáló felek között más a pozíciós arány, mint nyugaton. A szociológiai képletek különbözőségei miatt sok nyugati teológiai probléma és ötlet nálunk szinte érthetetlen vagy nem ugyanazt a visszhangot kelti, mint ott (pl. a cölibátus kérdésében). Sőt azt kell mondanunk, hogy a „haladó“ és „konzervatív“ szavak sem egészen azt jelentik, mint nyugaton. Magyarországon pl. a „haladó“ szó jelentéséhez hozzátartozik bizonyos szocialista társadalmi és politikai fejlődés elfogadása, s ebből a szemszögből vizsgálva nem egy nyugati „haladó“ teológus meglehetősen konzervatívnak és félénknek látszik. Innét azután élesebben látható az is, milyen polgári (esetleg kapitalista) behatások, életforma igazolására szolgáló törekvések érik a mai nyugati teológiát, néha egészen a legapróbb részletekig (gondolok itt például egyes liturgikus formákra: a fotelben ülve „participáló", teadélutánra emlékeztető házi misékre, amelyeken a „részvétel“ nyilvánvalóan külsődleges, formalista valami, mert a kereszt rítusa önmagában ellentmond a polgári, evilági célú formáknak). S ez ellen a polgári, „szalonképes“ kereszténység ellen éppen a fiatalság soraiban alakult ki egy fajta, néha szektás színezetű, „evangéliumi radikalizmusának nevezhető spirituális irányzat (vö. Barcza Barna cikkét a Teológia 1970. márciusi számában), amely kísértetiesen hasonlít a nyugati fiatalság kontesztáló, szociális (szociálpolitikai) engagement-t követelő törekvéseihez, legalábbis egyes vonásaiban.

Nem akarok részletesebben belemenni ezekbe a kérdésekbe, bár valakinek ezek vizsgálatával is foglalkoznia kellene és fel kellene sorolnunk azokat a speciális magyar teológiai kérdéseket és lelkipásztori feladatokat, amelyeket csak mi tudunk megválaszolni és elvégezni. Úgy gondolom, ezt várják is tőlünk más országokban élő hivő testvéreink, s talán a nyugati teológusoknak is hasznos lenne ezeket megismerni. Most azonban nem tanulmányt írok,

84