Szolgálat 6. (1970)
Eszmék és események - Teológiai aggiornamento Magyarországon
esthajnaicsiliag maradt meg egyedüli fénynek és a csillag mögött a halhatatlanság, ahonnan Valaki már integetett: Jöjj, derék és hűséges szolgám! A gyászjelentés szerint életének nyolcvanadik, áldozópapságának ötven- hatodik évében, példás türelemmel viselt sok szenvedés után, 1969 december 7-én, este hat órakor a betegek szentségeivel megerősítve, Vácott az Úrban váratlanul elhunyt. Mikor a sírba bocsájtották, rendtársai és volt diákjai Rendjének ősi himnuszát, a Salve Reginát énekeltek. Évszázadok óta minden este minden ciszterci monostorból esti bucsúdalként sietnek e dallamok a Szűzanyához; ott a váci temetőben azonban a dalnak és a szónak lantosát is magukkal vitték. Most már csak a bennünk élő szobrának örülhetünk. Mindig emlékeztetni fog arra, hogy mivel ismerhettük Brisits Frigyest, valamivel emberiebbek, lélekben valamivel szebbek lettünk mi is. TEOLÓGIA! AGGIQRNAMENTO MAGYARORSZÁGON (Levél a szerkesztőséghez) Több levél érkezett hozzánk, amely előző cikkeinkre, vagy a Vatikáni Rádió adásaira reflektálva az új teológia kérdéseivel és magyarországi fogadtatásával foglalkozik. Az alább közölt szemelvény főleg a teológiai „aggiornamento“-t veszi szemügyre. A levélben fölvetett érdekes és a magyarság lelki fejlődésére nézve igen jelentős kérdésekhez hozzászólásokat vár a szerkesztőség. Azt gondolom, a kérdést nem egészen jól tesszük fel, amikor a mai magyar teológia konzervativizmusának okait kutatjuk. Nem csupán a teológia konzervativizmusáról van ugyanis szó, hanem általános konzervatív magatartásról. Egyébként a teológia nálunk sohasem volt elsőrendű fórum, még az európai viszonylatban nagynak nevezhető néhány magyar teológus (Prohászka Ottokár, Horváth Sándor, Schütz Antal vagy jóval korábban Pázmány Péter) életében sem. A teológia fejlesztése hazánkban, sajnos, legtöbbször harmad-, negyedrangú vagy még hátrább szereplő kérdés volt, ide számítva az újabb időkben a praktikus teológiát is. Legtöbbször átvettük (sokszor kritika nélkül) a nyugati irányzatokat, s keresztény életünkre az utolsó századokban mindig nagyobb hatással volt a „közéleti“ irányulás, mint az ésszerű, tudományos teológiai gondolkodás. (Ezekkel a történeti okokkal és jelenségekkel is foglalkoznia kellene valakinek, legalább a közelmúltra vonatkozóan. Nem csak a magyar spiritualitás története hiányzik, ahogyan a Szolgálat legutóbbi száma reklamálta, hanem a magyar kereszténység általános szellemtörténete is.) Nálunk tehát általános, minden irányban megnyilatkozó konzervatív magatartásról kell beszélnünk, amelynek része a teológia lemaradása, de még inkább az új teológiai (zsinati teológiai) eredmények gyakorlati következményeinek elhanyagolása vagy legalábbis a nyugatinál lassúbb kibontakozása. Mindjárt megjegyzem: amikor konzervatív magatartásról beszélek, nem min82