Szolgálat 6. (1970)

Eszmék és események - Egres Odó: Dr. Brisits Frigyes

omló várromok, titokzatos mélységű őserdők. A történelemnek minden fájó emléke, melankóliája hiányzik róla. Olyan, mint egy derűs csendben mosolygó, mezei park . . . “ (Itt zárójelben kell megjegyeznem, hogy Brisits könyveiben a lábjegyzetek nem csupán „száraz" adat-halmozások, hanem bennük is van lira, egy témáját szerető tudósnak magát teljesen odaadó költői lendülete). Mikor Börzsönyt igy leírta, akkor saját szülőföldje iránti szeretetét is lábjegyzetbe foglalta.

Pécsi gimnazista korában Prohászkának „diadalmas világnézete“ már egy új ifjúsági folyóiratban, a Z á s z I ó n k - ban, sürgette virágzásba egy lelkibb magyar ifjúságnak „fakadó rügyeit". Ennek a Z á s z I ó n k - szellemnek a csattogása, tiszta férfiusága, boldogasszonyos magyarsága egyengette útját a Ciszterci Rendbe, melynek fehér újonc-ruháját 1908 augusztus 14-én öltötte magára. Majdnem hatvan évvel később, az öreg szerzetes erről az újarcú katolikus szellemről majd így fog megemlékezni: „fiatalos üdeséggel felcsengő ütemében, az öröm olajával felkent ritmusában, amely úgy hatott, mintha egy megvidámodni elfelejtő, fáradt kor életre kelt jókedve, magára ébredt ifjúsága tartotta volna vele bevonulását az új század hajnalán". Lehet-e bármely nemzedék fellelkesült fiatal idealizmusára ennél szebben visszaemlékezni? Ennek a diadalmas élet-érzésnek legartikuláltabb költője a nálánál tiz évvel idősebb Sik Sándor volt, kivel a budapesti egyetem folyosóján találkozott először. Az emlékek szépségében elmerülve ezt a sors-szerű találkozást is megörökítette: „fekete piarista reverendájában csupa halk mosoly, kedves közvetlenség és spirituális derű volt . . . meghatottan néztünk Sik Sándor szemébe".

Egyetemi évei alatt a felejthetetlen Riedl Frigyes volt rá a legnagyobb hatással. Szinte simogatta volt professzora emlékét és legendává varázsolta, amikor magyar irodalmi óráiról beszélt, amikor a legnagyobb előadó teremben, a hires Xl-esben a „hallgatóságon óra előtti színes zaj zsibong, hullámzik végig. Mindenki tele van egy készülő nagy élmény előérzetének felverődő, csapongó izgalmával. Egyszer csak kitárul az ajtó és a hallgatók tóduló tömege között, észrevétlenül jelenik meg a katedrán Riedl Frigyes. Az embert önkéntelenül is szivén üti valami, amikor meglátja ezt a minden ízében érdekes Professzort".

Negyven évvel később ugyanilyen „nagy élmény előérzetének felverődő izgalmával" vártuk Brisits Frigyes óráit, ki akkor már mint az egyetem rendkívüli magyar tanára Vörösmartyról adott elő. Nemcsak izgalommal vártuk, hanem áhítattal is, mert ő pap is volt és mélységesen meg volt győződve arról, hogy minden komoly irodalomnak csak két témája lehet: Isten és ember. Bennünket is szíven ütött valami, amikor fehér-fekete reverendásan katedrája mögül tiszta kék szemével végignézett rajtunk. Minden szavának klasszikus bája volt és amint beszélt, szinte a szemünk előtt az irodalomból élet lett, a filológiai éleslátásból pszichológiai felfedezés, kézenfogva vezetett bennünket az emberi léleknek Istennel határos érzéá-világába. Az emberi lét79