Szolgálat 6. (1970)
Eszmék és események - Őry Miklós: Pázmány-évforduló
PÁZMÁNY-ÉVFORDULÓ A magyarság Pázmány Péter születésének 400. évfordulóját ünnepli az idén. A Szolgálat, amely a sajátosan magyar és lelki értékek kiaknázását tűzte ki céljául, nem mehet el szó nélkül e mellett a jubileum mellett. Hisz a magyar szellem egyik óriásáról van szó. Térítő és egyházszervezó működése századokra irányt szab vallástörténetünknek; egyetemalapítása az ország modern kultúrájának egyik alapköve; irodalmi munkásságának vaskos kötetei magyar észjárással, ízes honi nyelven — „magyarokért magyarul“ — adnak nekünk hírt Isten dolgairól; egyéniségének századokon átsugárzó varázsa mint a férfiasság, jellemszilárdság, józan bölcsesség és meleg emberiesség példája vonz és serkent mindmáig. E sorok írója egy emberöltő óta foglalkozik Pázmányra vonatkozó kutatásokkal: jószándékkal ígéri, ha Isten erőt és alkalmatosságot ád hozzá, rövidesen nagyobb publikációval hódol emlékének. Addig is vegyék tőle „kisded és lengeteg ajándékként“ — hogy Pázmány szavával éljünk — ezt a néhány fésületlen gondolatot. Mivel a jelen füzet témája a hit, megemlékezésünk szóljon Pázmány Péter hitéről. Úgy tűnik, korunk emberétől mi sem áll távolabb, mint ennek a barokk óriásnak szenvedélyes, vitázó, egy tömbből faragott hite. De Pázmány konver- tita. Igaz, gyermekfejjel, 13 éves korában tér át. De azért egy ilyen lépés nem történhetik belső vívódások, érzelmi emóciók nélkül. Korán fizetett „személyi árat“ hitének későbbi szilárdságáért. A szenvedélyes expanzivitás katolikus és protestáns oldalnak egyformán jellemvonása a 16-17. században. Pázmánynak is „bőrében és lelkében járt, hogy a hit ügyéért kiszálljon“. Éppen korunkban nem tapasztalhatunk-e valami hasonlót? Nem növekszik-e egyre a kutató szenvedély, az érdeklődés a hit alapvető kérdései iránt? Persze harcmodora, stílusa erősen különbözik mai felfogásunktól. De vajon nem eleven istenviszonyunk megszürkülése, a természetfölöttiek terén való érdektelenségünk teszi-e idegenné számunkra ezt a valóban egzisztenciális jellegű vallásosságot? Pázmány felfogása a hitről több lényeges pontban korszerűbb ma, mint a maga korában volt. Erre vonatkozólag két főforrás áll rendelkezésünkre: gráci egyetemi előadásaiból a De fide tractatus (00 IV 379-634) és a hitről szóló prédikáció (ÖM VII 510-524). A kettőt összevetve azt látjuk, hogy alapgondolataik teljesen megegyezők (vagyis nem mért kétféle mértékkel a tudós olvasók, meg az egyszerű hívek számára . . .) A hit-aktus létrejöttének útja szerinte a következő: 1. Szükséges, hogy „Isten megjelentse az igazságot“ (= kinyilatkoztatás). Mert ugyan „a természet világosságából az emberi okosság sokat tudhat Istenrűl ... de a hitnek természet felett való tanítását semmi okoskodás ki nem mutatja, semmi teremtett elme magátúl meg nem érti“. Ez meg is 75
