Szolgálat 6. (1970)
Eszmék és események - Őry Miklós: Pázmány-évforduló
történik a Szentirás ill. hagyomány által és az Anyaszentegyház közvetítésével. 2. Mivel „csak száraz mondásokra" támaszkodva vakmerő és fundamentum nélküli lenne hitünk, szükséges, hogy „erős bizonyságokkal és kétség kirekesztő jelenségekkel hitelesnek mutattassék, hogy amit hiszünk, azt Isten jelentette“. Erről is gondoskodott az Úr a csodák, prófétálás, vértanúk, stb. által. És most következik egy érdekes, paradox fordulat. Pázmány levonja az emberi következtetést: mivel „annyi-képpen vastagíttatott az Anyaszentegyház hiti“, „esze-fordultak“, akik ennek meg nem hódolnak. Utána azonban rögtön átlendül a természetfölötti síkra: 3. „Ezek nem elégségesek az igaz hithez, hanem szükség, hogy Isten belső malasztjával és igaz hitnek belénk öntött világosságával erősítse lelkünket a hivésre. Ne higgye senki, hogy maga ereje és okossága elégséges a hitre, hanem megismérjük, kitűi kell kérnünk ezt a mennyei ajándékot, kinek kell köszönnünk, ha ezt immár elvettük." Még világosabb ez a paradoxon ott, ahol Szent Pál tételéből (Róm 10, 17) kiindulva „Fides ex auditu, a hit hallásból vagyon“ — kettős következtetést von le. Egyik a hit tökéletes bizonyossága: hiszen Isten szavának hiszünk, ő pedig meg nem csalhat. Másik viszont a hit homályossága, hiszen aminek hallomásra adtunk hitelt, azt nem látjuk még világosan. Tehát „corde credi- tur, akarva hajol ember a hitre“. És „noha bizonyos okokkal hiendőnek kell mutatni, ami élőnkbe adatik: de a hiendő dolgot voltaképpen nem látván, akaratunknak pia affectio-ja, ájtatos indulatja vonsza értelmünket, hogy Istennek kiváltképpen való segítsége és malasztja által higgyük, ami homályoson élőnkbe adatik“. Vagy amint Bethlen Gábornak írott levelében fogalmazza: „A hit Isten ajándéka és csak azoknak adatik, akik teljes szűből kívánják“. íme a teljes hittény: benne az emberi jószándéknak és az isteni kegyelemnek döntő szerepével! Látjuk: Pázmány teológiai felfogásában éppúgy, mint egész robusztus lényében a primátus nem az észé, sem az akaraté, hanem a kegyelemé. A másik, amit mindenütt nagyon erősen kiemel, hogy csak az a hit az igazi, az üdvözít, amely „nem hóit és hivolkodó, hanem eleven és a szeretet által sok jó cselekedetekkel bővelkedik“. Sok egyéb közt a következő bájos hasonlattal világítja ezt meg: „Isten a mi lelkünket hit által jegyesévé fogadja. Azért, ha a végre vészik a jegyest feleségül, hogy fiakat szüljön: Isten is azt kívánja, hogy akit eljegyez hit által, magtalan ne maradjon, hanem tekél- letes cselekedetek sokaságát szülje.“ Beszélhetnénk még ennek a hitnek bensőséges voltáról — tehát a befelé és Isten felé forduló, a szentignáci „szív főiskoláján“ nevelkedett, imádkozó és imádkoztató Pázmányról, Kempis fordítójáról, az Imádságos könyv és a Prédikációk írójáról. Szólhatnánk gondolkodásának, stílusának bibliás jellegéről. Nemcsak a szentírási idézetek ömlenek pazar bőséggel tollából, akármiről is ejtsen szót, hanem saját gondolatait is egészen bibliás 76
