Szolgálat 6. (1970)
Eszmék és események - VI. Pál pápa aranymiséje
nyal fel: „üdvözlet nektek, drága választottak!“ Egy jelszóba próbálja sűríteni nekik szóló mondanivalóját: „traditio potestatis“, a papság hatalmát és karizmáját adja át nekik ebben az egyedülálló órában. A kézrátétel által Krisztus tölti el őket Leikével és egészen különleges viszonyba kerülnek Istennel, Jézussal, az Egyházzal, az emberiséggel. Imájában a Szentlélek Úristentől új szivet, tiszta szivet, nagy szivet kér fiainak. „És íme elérkezett a cselekvés pillanata: a Pünkösd itt van.“ Most kezdődik a voltaképpeni szentelés. A 278 ifjú tágas hófehér négyszögben sorakozik fel a legfőbb püspök előtt. A Szentatya maga intézi hozzájuk a szertartásban előírt kérdéseket. Közel háromszáz fiatal hang érces kórusa válaszol: „Akarjuk — Isten segítségével“. Miután a pápa elrecitálta a nagy szentelési intelmet, a szentelendők arcraborulnak — mintha friss hó hullott volna hirtelen az égbolton tornyosuló súlyos szürke felhőkből a térnek ebbe a sarkába — és az egész sokaság térdenállva imádkozza el fölöttük a Mindenszentek litániáját. Azután párosával járulnak a pápa elé, aki a szentelés bibliai gesztusával szótlanul fejükre teszi kezét. Az apostolok, Péter és a többiek adták így tovább hatalmukat először — és ma a továbbélő Péter teszi. Századok, évezredek múltak el közben: az Egyház örökifjú és változatlan maradt Krisztus papságának megújuló erejében. A szentelési könyörgést kinyújtott kézzel mondja el fölöttük a pápa; vele együtt nyújtja karját a szentelendők fölé egy kis csoport pap: azok a szemináriumi vezetők, akiknek legtöbb részük volt abban, hogy neveltjeik ma az oltárnál állanak. A Szentatya imádságos megpihenésre vonul vissza katedrájára, a segédkező kardinálisok pedig — miután az új papok magukra öltötték a szent ruhákat — megkenik kezüket szent olajjal, átadják nekik a paténát a kehellyel: az Áldozat bemutatásának hatalmát. Kórus és nép felváltva énekli a Veni Creator himnuszt. Végül a pápa valamennyi fölszenteltet békecsókkal köszönti. Este hét óra felé jár. Kigyúlnak a hatalmas sárgafényű reflektorok a tér fölött. Köröskörül lassan leszáll a sötét, s egyik-másik fiatal pap talán hazájára gondol, ahol háború dúl és szenvedés pusztít — de itt béke van: Krisztus békéje. „Nem mint a világ adja, adom én nektek“, de azért adom, hogy vigyétek széjjel a világba! A Credo közös eléneklése és a pápáért, az Egyházért, az új papokért könyörgő közös imák után megkezdődik a páratlan eucharisztikus ünnep. 39 új pap közeledik a hatalmas oltárasztalhoz, letéve rá ostyát, kelyhet és bort. Majd néhányan a Szentatya elé járulnak és egy lepecsételt borítékot adnak át. A fölszenteltek adományát tartalmazza ez: szentelésük és a jubileum emlékére egy leprakórházat kívánnak építtetni. Felajánlás után felhangzik a pünkösdi prefáció — valóban ujjong most az egész földkerekség egyháza! — és a harmadik misekánon tömör, veretes mondatai. Krisztus valóságos Teste és Vére megjelenik az oltáron és mi túláradó szívvel köszöntjük Öt, aki szeretetében önmagát adja értünk, itt az oltáron a kenyér és bor színében, az oltár körül pedig ezekben az önmagukat szolgálatra és áldozatra 69
