Szolgálat 6. (1970)
Tanulmányok - Horváth Tibor: Szentségek és hit
Röviden talán úgy fejezhetnénk ki: a hit nem más, mint az önmagát kinyilatkoztató Istennek felismerése és elismerése. A hit végső elemzésben nem annyira a kinyilatkoztatás tartalmára, hanem a teremtett elemekben és emberi szavakban önmagát kinyilatkoztató Isten felismerésére irányul. A mondottak legegyszerűbb érzékeltetése a Hiszekegy igazi lényegének bemutatásával lehetséges. Amikor a hivő ember nemcsak tudományos értelmezéssel, hanem igazán hivő lélekkel a Hiszekegyet mondja, közvetlen párbeszédet folytat a kinyilatkoztató Istennel. A „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában ..." mondat teljes értelme ez: „Hiszek Neked, a Jézus Krisztusban magát nekem kinyilatkoztató Szentháromság Istennek: hiszem, hogy Te mindenható Isten vagy . . . “ A hit tehát elsősorban a Krisztusban kinyilatkozó Isten jelen felismerése és másodsorban a kinyilatkoztatásban felismert Isten szavának, mint Isten szavának elfogadása. Más szóval: a hit Isten és ember között folytatott értelmes társalgás, párbeszéd, Én-Te dialógus. A hitigazságok egyházi értelmezése lényegében az isteni társalgás nyelve. Amint tévedés lenne a hitigazság eszmei tartalmát mint jelentéktelen emberi fogalmazást figyelmen kívül hagyni, épp olyan tévedés lenne a jelenlévő kinyilatkoztató Isten személyes hívását feledve csupán szavainak értelmére vigyázni. Ezen megfontolás után lássuk most, mi az eddig elmondottak jelentősége a szentségek és a hit egymáshoz való viszonyára. A SZENTSÉGEK ÉS A HIT 1) A teológiai gondolkodás antropológiai vonalán a szentségek és a hit viszonyát a középkori teológiából jól ismert ex opere operato elv fejezi ki. A történelmi háttértől elválasztott szószerinti értelmezés azonban könnyen helytelen felfogásra vezethet. Ha ugyanis a szentségek üdvözítő ereje nem a szentséget kiszolgáltató, sem a szentséget felvevő személyes cselekedeteitől (ex opere operantis), hanem csupán a tett előírásszerinti végrehajtásától (ex opere operato) függ, a szentségek hatása látszólag alig különbözik a régi vallások mágikus szertartásaitól. Ezzel szemben a helyes értelemben vett ex opere operato éppen azt fejezi ki, hogy a szentségek üdvözítő erejét nem emberi, hanem isteni cselekedetnek kell tulajdonítanunk. Végeredményben a szentségekben nem ember, hanem Isten adja meg, vagy állítja vissza a megszentelő kegyelmet, hisz ez a maga mivoltában meghaladja minden teremtett lény erejét. Az ex opere operato tehát azt jelenti, hogy nem az ember, hanem Isten szolgáltatja ki a szentségeket. Az ember ebben az isteni cselekményben csupán közreműködő eszköz, az isteni cselekmény látható szimbóluma. A félreértések elkerülése végett az ex opere operato elvet ex opere operato Del elvvé kellene kiegészíteni, jóllehet a félre41
