Szolgálat 6. (1970)

Tanulmányok - Henri de Lubac: Az Egyház hite (Nagy F. ford.)

egyáltalán nem valami pusztán egyéni elgondolás. Annak az igazságnak, amelyet Ágoston ilyen módon megvilágít, kétségtelenül más alapjai is vannak, mint egy egyszerű nyelvtani tény. Elképzelhetnék, hogy ez utóbbi nem létezik; ha viszont létezik, jelet, nem pedig bizonyítékot kell benne látnunk. Szent Ágoston elemzése mindazonáltal nagyon bevilágít, bár nem teljes. Több ízben megjegyzi, hogy Istennel kapcsolatban háromféle „credere“ számlálható össze: „credere Deum — credere Deo — credere in Deum“, „hinni Istent — hinni Istennek — hinni Istenben“. Ez a három aktus láncszemként kapcsolódik egymásba, előrehaladó belső mozgást követve; az igazi hitet csakis a harmadik jellemzi, ez viszont feltételezi az első kettőt. Csakis a harmadik teszi a keresztényt. Ágoston Jézus szavát magyarázza, amelyet a környezetében lévő zsidókhoz intézett: „Ez az istenes cselekedet, hogy higgyetek abban, akit ő küldött“ (Jn 6,29), és e szavak pontos értelmét így adja meg: „hogy higgyetek benne {in eum), nem pedig hogy higgyetek neki (ez). De ha hisztek benne, akkor hisztek neki is; az viszont, aki hisz neki, még nem szükségképpen hisz benne is; mert a démonok is hittek neki, és mégsem hittek benne“.'8 Máshelyütt így ír: „Hinni Istenben nyilvánvalóan több, mint hinni Istennek“.'9

Az egész latin teológia átveszi Ágostonnak ezt a hármas felosztását, néha még bonyolultabbá is teszi: így egy a XII. századból Szentviktori Hugó nevén ránk maradt írás, amely még egy negyedik kifejezést is hozzátesz.20 A XIII. században Nagy szent Albert és Aquinói szent Tamás módszeresen kiaknázzák az ágostoni gondolatot (közben némileg módosítják is, ezt azonban itt figyelmen kívül hagyhatjuk). Karthauzi Dénes a XV. században minden elődjét összefoglalja. Az igaz hit summája című művének harmadik könyvében azt mondja: a hitetlenek elhihetik, hogy Isten létezik {Deum esse), még Istennek is hihetnek {credero Deo), mindazonáltal nincs igazi hitük, mert nem hisznek Istenben {in Deum)-, ennek a különbségnek a magyarázatát a következő szavakkal adja meg: „Figyelembe véve azt, hogy az akarat mozgatja az értelmet és a lélek többi képességét célja irányában, azt kell mondanunk, hogy a hit aktusa abban áll, hogy hiszünk Istenben“.2'

Szent Ireneus másféle módon, és annak a nagylelkű nyíltságnak a szellemében, amely érzékeny a mindenüvé elhatoló, az evangéliumot kereső készülődés rezzenéseire (dans un esprit d’ouverture plus géné- reuse aux „preparations évangéliques“ partout diffuses), ugyancsak erős vonással húzta alá annak a hitnek egyedülálló és személyes jellegét, amely az embert Isten felé viszi. Az állítólagos gnózis ellen című nagy művének negyedik könyvében olvassuk: „Az Újszövetségben az a hit, amely az embereket Isten felé viszi (ea, quae est ad Deum, jides hominum), megnövekedett, mert többletként megkapta az Isten Fiát, aki által az ember Isten részese lett“.22

15