Szolgálat 6. (1970)

Tanulmányok - Henri de Lubac: Az Egyház hite (Nagy F. ford.)

Hiedelem és hit

Ha megnézzük magyar és francia szókészletünket, egy látszólagos rendellenesség rögtön szemünkbe tűnik. Az egyetlen „hinni (erőire)" igének két főnév felel meg: „hiedelem" (croyance) és „hit" (fői). Mgr. Maurice Nédoncelle nagyon helyesen jegyzi meg, hogy ez a két kifejezés, valamint a velük rokon „bizalom (confiance)“ is, teljes fogalom- zavarra ad okot.23 A két szó közül az első, „hiedelem", egyformán használatos profán és vallásos értelemben, azonkívül még vallásos értelemben is egyes meg többes számban egyaránt előfordul. Minden olyan véleményt, amely nem alapul belső okokra vagy közvetlen megfigyelésre, hiedelemnek minősíthetünk, akármilyen is bizonyosságának vagy valószínűségének a foka. Ilyen módon hiszem például, hogy messze innen létezik egy Tokió nevű város, bár sose jártam ott. Mivelhogy más valakinek azt a tanúbizonyságát, amelyre a hiedelem épül, nem támogatja mindig kifogástalan jótállás, azért a hiedelem lehet ugyan bizonyos esetekben szilárd meggyőződés, nagyon gyakran viszont nem több, mint habozó vélekedés, amelybe számos alanyi tényező keveredik. Sőt még akkor is, amikor nincs szükségem arra, hogy mások tanúságtételéhez folyamodjam, akkor is sok dologgal kapcsolatban, amelyeket nem sikerül bizonyossággal megismernem, a rendelkezésemre álló kevésbé biztos eszközök segítségével, gyakran gyakorlati szükségből, egy sor olyan véleményt alakítok ki magamnak, amelyek szintén csupán hiedelmek. Olyankor azt mondjuk, amit például Jean Rostand: „Ez az, amit én hiszek. Mert az ember nem tudja megállni, hogy ne higgyen valamit, még akkor is, ha azzal lenne talán leginkább igaza, hogy ítéletét függőben hagyja“.24 Ebben az összefüggésben Jean Rostand nyilvánvalóan nem mondhatta: „Ez az én hitem". Látjuk tehát, mennyire kikerülhetetlenül kétértelmű a kifejezés: „az, amit hiszek".

Ha a hitet teljes értelmében vesszük, egy sereg jellegzetességét fedezzük fel, amelyek az egyszerű hiedelem jellegzetességeinek éppen ellenkezői. Valamennyi megismerési mód közül a hit a legszilárdabb és a legbizonyosabb. Lényegesen vallásos aktus, a legnagyobb, legigazibb vallásos aktus: aki hitet mond, az „a szent világába való belépést"25 mond. Az a tanúságtétel, amelyre a hit alapul, az Isten tanúságtétele, és ez, az emberi tanúságtételekkel ellentétben, nem marad a befogadó szellemhez viszonyítva teljesen kívülálló: Isten nem áll az általa teremtett lényen kívül, és hangja egyszerre felhangzik annak a személynek a külső meg a belső világában, akit Isten arra hív, hogy higgyen. Jóllehet a hit magával hozhat és ténylegesen magával is hoz egész sereg hiedelmet, mégis a hitről csak egyes számban beszélhetünk. A hit részekre nem osztható válasz Isten szavára, Istenére, aki kinyilatkoztat és aki kinyilatkoztatván önmagát is kinyilatkoztatja. Akármiféle hiedelemről van szó, azzal mindig egy embernek hiszünk; a hittel is hiszünk

16