Szolgálat 5. (1970)
Eszmék és események - Hanauer Á. István püspök születésének centenáriuma
brucki Canisianumba küldötte. Itt letett szigorlatainak szép sikeréről hosszú évek után is beszéltek. Fölszentelóse után a veszprémi, majd a budapesti Központi Papnevelő Intézet lelki igazgatója lett. Nagy feladat várt rá: tudományosan képzett, mély hitből élő, imádságos, eucharisztikus új papi nemzedék nevelése. .Lelki vezetésre — szokta mondani — a hittudomány minden ágában, elsősorban a dogmatikában, az erkölcstudományban, a Szentírásban és a vallásos irodalomban otthonos és forró lelkiséggel megáldott pap vállalkozzék.“ A lelkiélet vezetésében éles szemű, bizalmat keltő, a kispapi lélek problémáinak oldozgatásában nyugodt és mélyreható mesternek bizonyult. Az Eucharisztia tiszteletének széleskörű terjesztése a fővárosban és az országban kapcsolatba hozta Hanauer Istvánt Kanter Károllyal, a budapesti Központi Oltáregyesület első igazgatójával és Glattfelder Gyulával, a későbbi Csanádi püspökkel, akinek örökségébe lépett az Eucharisztikus Papi Társulat országos igazgatói tisztségében. Azután a budai Szent Imre kollégium igazgatója lett, majd veszprémi kanonok és irodaigazgató. A váci püspöki székben Veszprémi beosztásában érte őt a püspöki kinevezés: XV. Benedek pápa a Csáky Károly Emánuel halálával megüresedett váci egyházmegye élére állította 1919. szeptember 19-én. Rótt Nándor püspök konszekrálta őt október 5-én. István püspök székfoglalása előtt Rómába zarándokolt, hogy Péter sírjánál főpásztori munkájához kegyelemért imádkozzék. Vácra 1919. december 19-én érkezett. Súlyos válságban vette át a területileg ugyan érintetlen, de a háború problémáival megterhelt egyházmegye vezetését. A hatalmas alföldi részen a testi és lelki elhagyatottság sírt feléje, Budapest környékén pedig a gomba módra szaporodó új települések, külvárosok lelki ellátásának problémája. Papi utánpótlás alig volt az egyházmegyében. A régi és korszerűtlen papnevelő intézetben két kispapot talált csak. Ez a következő négy évben már huszonnégyre szaporodott. Első kötelességének tartotta, hogy papjait és egyházmegyéjét minden problémájával megismerje. Döntései mindig e közvetlen megismerésből fakadtak. Az Alföld nagy tanyavilágának lelki gondjain — az új tanyaközpontok kialakításának megfelelően — új templomok, plébániák létesítésével segített, megosztva a hatalmas határral rendelkező városok plébániáit. István püspök hosszú és kitartó munka után megelégedéssel mondhatta élete végén: alig van tanyai lakó, aki 4 — 5 kilométerre ne találna templomot, kápolnát vagy misézésre is alkalmas iskolatermet. Újjáteremtő munkájához, az áldozatok vállalásához új szellemű papokra volt szüksége. Ennek alapföltétele a korszerű papnevelő Intézet fölállítása 6 Ő1
