Szolgálat 5. (1970)

Tanulmányok - Sántha Máté: P. Delph - Krisztus tanúja

föl Istennek: a világ tele van Istennel, a nyomorúság is Isten jövetele, találkozás, elhatározás, sőt vigasz is és áldás“. — „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek“. Ez annyit jelent számunkra, mint lemondani minden keserűségről és elkeseredésről azok ellen, akik ezt tették velünk. Nem haragszom rájuk, a német jog nagy sarlatánjára sem. Csak kimondhatatlanul sajnálom őket. És méginkább a népet, amely kiszolgáltatta nekik magát és legszentebb javait. Isten óvja Németországot“. Ez a hazája iránti bánkódó szeretet megrendítő végrendeletként cseng ki utolsó írásaiból: „Tartsátok meg szeretetetekben ezt a népet, amely lélekben olyan elhagyatott lett, olyan elárvult, olyan tehetetlen. És alapjában véve olyan magányos és tanácstalan. Minden masírozó és deklamáló biztonság ellenére".

„Az emberi és isteni magány párbeszéde"

1945 jan. 9-11 között tárgyalják a Moltke-pert. Ahogy az egyik vádlott jellemzi: „földi dimenziókat felülmúló párbaj“ megy végbe itt a csendesszavú, de rettenhetetlen jezsuita páter és az „őrjöngő Roland“: a hírhedt „papfaló“ Freisler bírósági elnök között. Napnál világosabb, miről van szó: a kereszténység is, a nemzeti szocializmus is egész embert akar, a kettő össze nem férhet. A szabadságról van szó, hogy az ember Istennek szolgálhasson; és ezt a szabadságot nem lehet a vasárnapi istentiszteleten való részvétel órájára korlátozni, A gondolkodás, az eszmehirdetés, az életforma szabadsága, a jövő iránya — ezért vállalják a halált tudatosan, bátran ezek az emberek; ezért tudnak úgy menni hatan közülük az akasztófa alá, mintha mennyegzőre tartanának. Három magas fegyházbüntetést kap. P. Delpnél az egész idő alatt kis tasakban ott a Szentség.

Ami most következik, azt még kimondani is fullasztó. Jan. 11-étől febr. 1-ig óráról-órára várja a páter a kivégzésre vivő kocsit. Jan. 23-án elviszik a többit, ő marad egyedül, utóljára. A legteljesebb bizonytalanságban.

Mi jellemzi ezt a végső korszakot? Mindenekelőtt egy elszánt, nagy öntudat a tárgyalás hatásaként. „A per természete folytán olyan témát kapott az életem, amiért érdemes meghalni vagy élni. Az azután szinte mindegy: meghalok-e most itt ezekért a valóságokért, amelyekért ideállítottak, vagy ez az egész csak előkészítés a küldetésre ennek a négy valóságnak szolgálatában. Elesni, mert az ember hisz Németországban a lehetséges és eljövendő éjszakán túl, mert az ember hisz az Egyházban mint a nép vezérlő erejében, mert az ember ehhez a rendhez tartozik és mert az ember a nyomorúságból, a nép sajátos természetéből és az Egyház üzenetéből kisarjadni látta a iustitia socialis-t és szolgálni akart neki: ki esik el ma a sokak közül ilyen sokért? És úgy, hogy ezt

53