Szolgálat 5. (1970)

Tanulmányok - Sántha Máté: P. Delph - Krisztus tanúja

zelőmgomb tilos az öngyilkosság veszélye miatt, ennek elbizonytalanító, nyomasztó hatása van a foglyokra. Ezért a kézelőt rávarrják az ingre és tartószalagot dolgoznak bele a nadrágba. Az illetékeseknél cigaretta- különadagokkal elérik, hogy a borotválás, haj- és körömvágás, zuhanyozás időközei kisebbek legyenek. Feketekávé és ennivaló-pótlás, breviárium, teológiai könyvek, papir, tinta, toll és szentmiséhez való eszközök — minden utat talál a cellába, és a tudósítások is mennek ki-be. Hogy mindez mit jelent a rabnak, azt pontosan érezni P. Delp leveléből: „Maguk a dolgok is kedves üzenet, de méginkább a dolgok mint emberek követei, embereké, akik behatolnak a magányba“. A legelső csomagocska története egyenesen megrendítő. Aug. 15-e előtti éjszaka Delp közel jár a kétségbeeséshez. A kihallgatás során véresre verik, aztán gúnyos szavak kíséretében belökik cellájába. Ott hánykolódik sajgó sebeivel, álmatlanul annak az ünnepnek a küszöbén, amelyre ünnepélyes fogadalma volt kitűzve. Azt kéri Istentől: jöjjön egy bomba, amely megszabadítja a fogságból — vagy az élettől. De az éjszakai riadó nem hozza meg egyik megoldást sem. Akkor legalább az irgalom egy kicsiny jeléért könyörög. És reggel megérkezik a friss fehérneműt és ennivalót tartalmazó csomag. (Mikor a jó lelkek eliszonyodva fedezik föl az ing hátán a vérnyomokat, megírják a müncheni plébániára: gyújtsanak még több gyertyát a megostorozott Krisztus képe előtt, ahol elárvult hívei imádkozni szoktak érte . . .)

A szeretet bensőséges kapcsainak ezt a felsorolását nem fejezhetnénk be Urbi nevének és szerepének megemlítése nélkül. Erről az 50-es éveiben járó életvidám, tetterős hölgyről senki sem gyanította, hogy falusi barátnője egy levelet őriz P. Delp részére, s ez a levél azt tartalmazza: a levél írója világos belső sugallatra életét ajánlotta cserébe az övéért, hogy azt őrizze meg Isten az Ö országáért való munkára. Másfél év múlva Urbit egy légitámadás után holtan találták házának romjai alatt. A páter csak a beteljesedett áldozatról szerzett tudomást. Most a fogságban ott van vele ez az „áldozati levél“, a Szentség azon pihen, és ő egyremásra Urbival társalog, róla ír, közbenjárásáért folyamodik. Pl. a keserves korbácsolás után is azzal fordul istenhez: úgy legyen amint Ö akarja, de ha lehet, Urbi érdeméért engedje meg, hogy a veréstől ezentúl megmeneküljön. És ez teljesedik is. Szemmelláthatólag nagy erő és bizalom forrása a páternek ez a felajánlás. (Isten szándéka mégis más volt: elfogadta az áldozatot, de nem az ő életének megtartására, hanem a végső küzdelemben való megerősítésére.) És hogy micsoda mély természetfölöttiséggel átjárt túláradó gyöngédség lakott ebben a keményjellemű papi emberben, arra tanúság az a

levele, amikor a halálos ítélet után az ereklyét kiküldi Urbi egyik barátnőjének. A

kisérő sorokban a levél megszólitásáról elmélkedik. „Dear father!" — írta Urbi.

Egyetlen egyszer tört elő szigorúan zárt szívéből ilyen bizalmas szó, az is úgy, hogy

csak halála után jusson el hozzá, s ráadásul még idegen nyelven. És most két felejthetetlen mondat: „Hogyha hazamegyek, máris örülök a viszontlátásnak Urbival. Akkor nem kell többé angolul beszélnie.“

Kell-e mondanunk, hogy ebben a mélyéig keresztény lélekben nyoma sincs neheztelésnek akár Isten, akár ember iránt? „Minden kín és nyomorúság ellenére egyetlen órahosszat sem haragszorii az úrra. Hisz mindez mag“. „Rászánom a fáradságot és mindig új oldalait fedezem

52