Szolgálat 5. (1970)

Tanulmányok - Franz Zeilinger: Ha pedig Krisztus nem támadt fel . . .

földi megváltás; számára a beteljesülés „átalakulásból“ áll elő. Másképpen kifejezve: számára a végleges élet csak a halál után következik (vö. 36 vers). Mert a halál még mindig „az utolsó ellenség (36. vers), így tehát magunkévá tehetjük Conzelmann összefoglalását Pál okfejtésével kapcsolatban: „Még nem élünk a boldog túlvilágban, mint ahogyan azt a korintusiak elképzelték: a halál legyőzését abban a paradoxonban éljük meg, hogy még mindig ki vagyunk téve a halálnak.“ 25

Lényegtelen az a kérdés, vajon a korintusiak azon a véleményen voltak-e: ők nem halnak meg, vagy csak a lelkűk fog tovább élni. Pál számára a fődolog az, hogy a keresztény lét helyes értelmezését megadja: ez a lét, annak a feszültségében folyik le, mely fennáll az üdvösségnek nekünk adott foglalója (vö. 2 Kor 1,22; 5,5) és ama tény között, hogy mégsem vagyunk még megváltva. A keresztény egzisztencia helyes megértéséről van tehát itt szó! Az Apostol számára a keresztény egzisztencia egyáltalán nem befejezettségi állapot, hanem „a reménység útja“. Aktualizált és folyton aktualizálandó húsvéti misztérium (Pascha = átmenet), mely nem ment fel attól, hogy Krisztus keresztjét és halálát saját testünkön meg ne tapasztaljuk. E fejezetben a kereszt teológiájával találkozunk, mely az egyoldalú feltámadási és megdicsőülési teológiát az őt megillető korlátok közé utalja.

III.

Kíséreljünk meg most néhány következtetést levonni e fejezet elemzéséből a fenti „fordítási javaslatokat“ illetően.

Legelőször is mindenből az tűnik ki, hogy Pál a fejezet első verseiben (3b-7 vers) meghirdetett őskeresztény alapkerygmát aligha idézte elsősorban önmagáért, tehát mintegy alapelv leszögezéseként, nem is fogta fel a föltámadás tényének vagy történelmiségének bizonyítékául, hanem mindenekelőtt alapul használta fel reflexiói láncolatához, mely különben a kiindulást nélkülözte volna.

Az 5-8. versben Pál kétségtelenül Krisztus föltámadásának ill. megjelenéseinek tanúit sorolja fel. Azonban mégsem lenne szabad azon a véleményen lennünk: mindez azért történt, hogy egy kételkedő számára exakt tudományos értelemben meggyőző bizonyítékot szolgáltasson Krisztus személy-szerinti föltámadásának tényéhez. Az Apostolnak itt sokkal inkább az a törekvése, hogy hitelt érdemlőnek mutassa be az ősegyház alapvető igehirdetését, amelyre azért hivatkozik, hogy vele reflexióinak bázisát megerősítse.

2) Másrészt a szöveg ebben is egyértelmű: Pál számára magától értetődő a hit a Megfeszítettnek személy szerinti föltámaplásában, tehát a hit a föltámadás tényében. Továbbá ezt a hitet feltételezi azoknál is, akikhez a levél szól (12. vers és köv.). E tekintetben Bultmann és Marx32