Szolgálat 5. (1970)

Tanulmányok - Franz Zeilinger: Ha pedig Krisztus nem támadt fel . . .

tussal az égben már elfoglalta trónját.“24 Többé már nincs bűn, minden földi fölé emelkedett az ember.

E föltevés szemszögéből aztán az egész korintusi levél érthetővé lesz. Sexuális elvadulás (5. fej), utcalányokkal való érintkezés (6), a bálványok áldozati húsának fenntartásnélküli élvezése (8), korlátlan extatikus jelenségek jelzik az ilyfajta üdvállapotot (12-14), sőt botrányos visszaélések még az úrvacsoránál is lehetségesek (11). Hiszen az ember máris az isteni létmód világában él.

Láthatólag itt tehát tágabb értelemben vett gnosztikus tendenciákkal van dolgunk, melyek valamilyen formában az ember megistenülését igyekeznek elérni.

Pál épp ezen a ponton látja igehirdetését veszélyeztetve. Számára a kereszten Meghaltnak feltámasztásával valami eddig teljesen hallatlan dolog történt. Legalábbis valamiféle robbanásszerű elindulás, mely korszakalkotó hatású és nem csupán egy személyhez kötött egyszerű csoda. Számára Krisztus feltámadása Istennek mindent átfogó és végleges tettének betörése a világba. E tettel az abszolút halál-elv is át van törve. Ezzel a világ utolsó korszaka is elkezdődött, melynek specifikuma épp az ember üdvözülésében van.

Pálnak ez az Evangéliuma azonban magában hordja a félreértés csíráját. Tehát helyesbítenie kell: a teljes üdvözülés számára a halál után következik be, a síron túl, mint ahogyan Krisztus feltámasztásának előfeltétele is a halál és a sír volt. Ezért hangsúlyozza Krisztus eltemettetését (4. vers). A sír pecsételte meg Krisztus halálát; ő a halált egészen az eltemetésig elszenvedte, hogy csak akkor kerülhessen sor a föltámadásra . . . Ezért áll a páli okfejtés elején ez a fogalom: a holtak zsen: géje; ezért a sorrakerülés és sorrend fogalma (23. vers). A megkeresztelt Krisztussal egy lett (vö. Róm 6,3); de akkor kell, hogy egészen osztozzék Krisztus sorsában is. A keresztényt sem fogja semmi sem megkímélni: ember, és emberségének minden következményével együtt ember marad. A keresztség által nem válik übermensch-csé, aki számára a bűnnek és halálnak semmi jelentősége nincs. A kereszténynek „Ádámban“ meg kell halnia (22. vers), mert Húsvét és keresztség ellenére is csak Ádám gyermeke marad. Azok a tényezők, melyek az embert mint embert meghatározzák, ennek az eonnak „hatalmai és erői“, melyekhez Pál mindenekelőtt a halál-hatalmasságot számítja, Krisztus feltámasztása által semmiképp sem küszöbölődtek ki, csak halálosan megsebesültek. Többé nem áttörhetetlen alapelvek. Mert a Zsengének föltámasztása óta a halálnak még mindig fennálló törvényével szemben áll a remény, hogy a halál-hatalmasság véglegesen megsemmisül a beteljesülés napján.

A keresztény tehát nincs egészen megváltva. Még csak reménységben áll fenn ez a teljes megváltás (vö. Róm 8,24). Pál számára nincs teljes

31