Szolgálat 5. (1970)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Kereszt és megváltás

A keresztség a hit szentsége, mely alapvetően egyesít Krisztussal. A keresztség által vele együtt a halálba temetkeztünk, vagyis vállaltuk a keresztségben azt, amit Krisztus élt. Hittünk benne, és a keresztség megpecsételte ezt a hitet. A hit pedig azt jelenti, hogy rátettük életünket Krisztusra, közösségre léptünk vele. De miért temetkeztünk vele együtt a halálba? Azért „hogy amint Krisztus az Atya dicsősége által föltámadt halottaiból, mi is új életet éljünk. Ha ugyanis halálának hasonlósága által eggyé nőttünk vele, akkor feltámadásában is úgy leszünk. Hiszen tudjuk, hogy a régi ember bennünk keresztre feszíttetett, hogy a bűnös test elpusztuljon és ne szolgáljon többé a bűnnek“ (Róm 6,4-6).

Krisztusnak ezt a áldozatos, az emberi sorsot az Atya akarataként elfogadó önátadását mindazoknak, akik Krisztus halálára keresztelked- tek meg, nap mint nap meg kell valósítaniok a saját életükben. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez emberfölötti feladat, ha csak a saját erőinkre tekintünk. Az emberi élet törvénye a nehézkedés; a nagy megajánlás, a teljes önátadás lendülete elkopik a mindennapi életben és nagyon hamar előfordul a megalkuvás. Ezzel azonban Krisztus is tisztában volt, mert ismerte az emberi természetet. Senki sem tudna kitartani, ha teljesen egyedül állna. De ténylegesen nem állunk egyedül: a keresztség által az Egyház közösségének tagjaivá leszünk; Krisztus önmagát áldozatul odaadó tettének megváltó ereje az Egyházon keresztül jut el hozzánk.

De nemcsak arról van szó, hogy a közösség közös hite, az Egyház többi tagjának jószándékú törekvése segít bennünket. Az egyházi közösség lényege szerint eucharisztikus közösség, ahol a tagok egysége egymással és Krisztussal akkor fejeződik ki a legvilágosabban, amikor a keresztény gyülekezet Krisztus rendelése szerint egy liturgikus étkezés keretei között megünnepli halálának és feltámadásának emlékezetét, és az általa kapott hatalom birtokában szentségi formában megjeleníti őt, amint önmagát érettünk feláldozza. Az eucharisztikus áldozat ezért elsődlegesen Krisztus saját áldozata, másodlagosan azonban az Egyház áldozata, a mi áldozatunk. Mint az Egyház közösségének tagjai ajánljuk fel Krisztus áldozatát az Atyának és ezáltal lehetővé válik számunkra, hogy saját életünk áldozatát hozzákapcsoljuk Krisztus áldozatához. A keresztáldozatnak az eucharisztikus áldozatban történő megújítása tehát nem jelenti azt, hogy Krisztus egyetlen áldozata nem elégséges. A keresztáldozat megújítására azért van szükség, mert emberek vagyunk, mert rászorulunk arra, hogy mindennapi életünkbe állandóan újra és újra belepiántálódjék Krisztus áldozatának ereje. A keresztáldozat liturgikus ünneplése felszítja a bennünk működő isteni kegyelmet, egyben azonban arra is késztet, hogy a magunk részéről valóra váltsuk a saját életünkben azt, amire emlékezünk. Az erő az áldozathoz nem tőlünk magunktól jön, hanem Krisztustól, de ez a kegyelem csak akkor

21