Szolgálat 5. (1970)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: Kereszt és megváltás
Fia olyan lett mint az ember. De nem olyan, mint az ideális ember, nem mint az az ember, akit elgondolunk paradicsomi emberként, hanem mint a reális, a küszködő, a nyomorúságos ember. Ezzé lett az Isten Fia. Mit tett? Először is szolidaritást vállalt az emberrel. Az ember Krisztus halála után végképpen nem vádolhatja az Istent: nem mondhatja, hogy „megöl az Isten“. Sehol, semmilyen ember nem mondhatja ezt. Mert erre az isteni válasz ez: szolidáris lettem veled. — Az emberi kétségbeesésre meg van a válasz: nem ölhet meg, hiszen meghalt érted. — Az Isten szolidáris lett a bűnös emberrel a végsőkig, a halálig és ezáltal teremti meg a lehetőséget, hogy az ember kiszabaduljon a bűn, szenvedés, halál, kétségbeesés ördögi köréből. Mert mit tesz az Isten Fia? Elfogadja az emberi nyomort teljesen, mindenestől. Engedelmes a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért volt szükség a kereszthalálra. Ha az Isten Fia valahogyan nyugodtan, szép halállal halt volna meg, halál lett volna az is, de nem lett volna nyilvánvaló, hogy miről is van szó. A halál egész keserűségét végigszenvedte Krisztus. Elfogadta sorsunkat és ezáltal megmutatta, hogy mi a bűn. Megmutatta, hogy az Isten hogyan gondolkozik a bűnről. Ez a bűnös ember számára Krisztusban világos, de egyszersmind világos az is, hogy mi a szabadulás útja. Mert Krisztus áldozata — azáltal, hogy elfogadta ezt a helyzetet — megadta azt, amit az ember nem tudott magától megtenni: elfogadni a halált, elfogadni ezt a szituációt, mint az Atya szeretetének kifejezését, és iránta való engedelmességgel „igent“ mondani az Istennek. Ezáltal és nem más által megváltozott az ember helyzete. Krisztus megváltott minket, mert megváltoztatta az ember helyzetét, az ember szituációját, úgy, amint a húsvéti prefáció mondja: Halálával eltörölte halálunkat. 3. A megváltáshoz szükség volt tehát Krisztus kereszthalálára; senki közülünk ezt meg nem tehette volna. Azáltal, hogy Krisztus elfogadta a szenvedést és a halált, a szenvedésnek és a halálnak megváltozott a jelentősége. A szenvedés és a halál Krisztus nélkül csakis és kizárólag átkozott valami, olyan átkozott, mint a bűn, amelynek a következménye. Miután Krisztus elfogadta a szenvedést és a halált, azóta sem a szenvedés, sem a halál nem átkozott többé, hanem az egyetlen út arra, hogy az ember valahogyan megszabaduljon a bűntől és ezáltal a haláltól és a szenvedéstől. Ez tehát a kereszt titka. Krisztus megváltoztatta az ember helyzetét. És ez meg is nyilvánul. Az, aki Krisztussal együtt, aki Krisztus hatalmából, Krisztushoz csatlakozva, átadja magát a szenvedésnek és halálnak, az vele együtt részesül a feltámadásban. Amint megint csak a húsvéti prefáció mondja: „Feltámadásával visszanyerte 18
