Szolgálat 4. (1969)

Eszmék és események - Orbán Miklós: Kodolányi János halálára

getés Kodolányi egyik félreérthetetlen hitvallása volt. Móricz Zsigmond, felesége, Janka öngyilkossága után lelkileg teljesen összetörve kereste, mint tudna átlátni abba a világba, ahová felesége önként és véglegesen eltávozott. A földöntúli élet kérdése fölvetette az Isten létének a problémáját is. — „Mondd János, hiszel te Istenben? — Hiszek. — Ez meglep — bámult elcsodálkozva — hiszen szocialista vagy. Különös — rázta megint a fejét. — Én nem tudok benne hinni. Hipotézis, fantazmagória, önáltatás vagy éppenséggel csalás. Képtelen volnék pap lenni, még annyira sem hiszek Isten létezésében, hogy pap lehetnék. Próbáltam, nem sikerült, becstelenség volna."

Kodolányi visszaemlékezésében így folytatja: „Ekkor én nagyjából ezt monndtam neki — Zsiga bátyám talán nem is fontos, hogy az ember meg- vallja, hogy hisz-e, vagy nem hisz. Sok embert ismertem, aki hirdette, hogy van Isten, hitte is, hogy hiszi, és mégsem hitte. És ismertem, ismerek olyanokat is, akik kereken, következetesen tagadják Isten létét s mégis úgy élnek, úgy viselkednek, mintha Isten valóban léteznék. De van Jézusnak egy figyelemre méltó mondása: ,Nem mindenki, aki mondja Uram, Uram, megy be a Mennyek Országába. Gondolj ennek az ellenkezőjére is, hiszen benne van: nem mindenki aki tagadja, marad kívül a Mennyek Országán.“

Kérdezhetjük: vajon Kodolányi istenhite beérte-e evvel a nagyon is leegyszerűsített formulával? Nem kétséges, hogy a Mennyek Országának az örömhíre mindvégig a szó szoros értelmében reveláció maradt számára, de vajon ellenségesen vagy legalább idegenkedve nézett-e az evangéliumból kinőtt spirituális hagyományra, a jellegzetesen középkori, tehát katolikus lelkiségre?

A „Pogány Tüzek“ szláv papjának az alakja, őszinte evangéliumi egyszerűsége, szinte együgyűsége mintegy szűretje annak a nagyszerű élménynek, amelyben a „Boldog Margit“ írása — helyesebben a középkori lelkiség tanulmányozása közben része volt. Tudjuk, hogy Kodolányi éveket szentelt a középkor tanulmányozására. A kódex-irodalom légkörében élt hosszú időn át nemcsak azért, hogy frazeológiáját elsajátítsa. A katolikus középkor lelkét akarta megragadni. Páratlan szépségű jelenetei mutatják, hogy sikerült behatolnia a középkori aszkézis és misztika világába. 2200 oldalon mutatja be egy nagyon messzi kor vajúdását, szenvedését, a kereszténység és pogányság első találkozását: a kereszténységet éppen felvett magyarság roppant szenvedéseit, azt a kort, amelyben az evangélium kovásza lassan átjárta az egész nép lelkét. Ezen a 2200 oldalon a kereszténység mindég építő erőként jelenik meg. Sehol még nyoma sincs a vádaskodásnak, a lebecsülésnek, de még az ironikus fintornak sem.

És mit mondjunk az „Égő csipkebokor“-ról, az író hosszú hallgatásának a gyümölcséről? Mint irói alkotást odaállíthatjuk Thomas Mann nagy József- regénye mellé. Mint tanúságtételt nem. Vagy talán éppen ellenkezőleg. Amikor a háború után a Zilahy Lajos által fasisztának rágalmazott Kodolányi

96