Szolgálat 4. (1969)

Tanulmányok - Török Jenő: A lényegi sorrend. Lelkipásztori meggondolások

mozgalom kitűnő előadói hamar megkedveltették. A belső ellenállást végső fokon König biborosérsek indokolása törte meg, amikor kötelezővé tette a részvételt: „Ha az autóvezetői igazolvány elnyeréséhez elfogadják a többhetes tanfolyamot, nehéz vizsgával — akkor életük legfontosabb fordulópontján áldozzanak szívesen közösen három estét e tanfolyamra!" Az előkészítő kurzusok terén a legmagasabb nivót a belgák kép­viselik (anyagát most adták ki vaskos kötetben]3, igen ügyes a pallotinus atyák által kiadott frankfurti levélsorozat.4 Magasabb színvonalat jelent, ami­kor a mai ifjúság igényeinek megfelelően nem előadásokban, hanem dia­lógus formájában, tapasztalt — és erre előkészített — házaspároknak néhány jegyespárral folytatott, 5-6 estét kitöltő beszélgetése során, fesztelen, családias keretben történik az előkészítés. A francia Házasságra Előkészítő Kö-zpont ily tárgyú beszélgetési vezérfonala magyarul most van sajtó alatt.5 E megoldás nagy pozitívuma, hogy a jegyespárok tapasztalják a keresztény közösség családi támogatását. Sokan így találnak vissza Krisztushoz. Hiszen ha el is távolodtak első áldozásuk óta a vallástól, mégis ragaszkodnak az egyházi esküvőhöz. Toliamra kívánkozik egy élményem. 1961 nyarán egy hónapot töltöttem a híres Michonneau abbé belleville-i plébániáján, Párizs külterületén. Nyolc káplánja között hét lakónegyedre osztotta fel plébániáját, s mindegyik kör­zetben az illető káplán végezte a lelkipásztori munkát a kereszteléstől a be­tegellátásig, s világi munkatársakkal ő foglalkozott a házasulandóival is. Egyik este lelkesen, meghatottan tér vissza az egyikük, mondván: Nincs szebb do­log, mint amikor a jegyesek szerelmükön keresztül jutnak el — vagy találnak vissza Istenhez. Természetesen nem csak közvetlenül egy-egy szentségre előkészítő hitok­tatás fontosságát akarja P. C h e n u tétele hangsúlyozni. Hitünk kor­szerű bemutatása felnőtt híveink számára elsőrendű feladat. E téren nem lehet elég prédikációt, templomi oktatást, konferencia-sorozatot tartani és elég könyvet kiadni. Csak általában utalok az igehirdetés és katechetika vonatkozásában a „Zsinat Után“ c. gyűjteményben4 és a König bíboros: „A Zsinat Mérlege“ könyvészetében7 megadott külföldi irodalomra. Az idevonatkozó újabb magyar művek között azonban feltétlenül ki kell emelnünk Gál Ferenc8 és Nyiry Tamás9 kiváló, de sajnos már nemigen kapható művei mellett, Vaj­da József püspök legújabban megjelent „Keresztény Tanitás“-át'°, valamint P. Szabó Ferenc SJ most megjelent füzetét.” 2. „Mielőtt hitoktatnánk, előbb evangelizáljunk“, — vagyis hirdessük Jézus Krisztust, az Evangéliumot: az örömhírt. A kötelező hitoktatás korában lehetett, és iskolában lehet* is következetes sor­rendben hittani rendszert közvetíteni, sőt részletekre is kitérni. Tudjuk, hogy növen­dékeink előtt év végére kialakul a teljes kép, és ismétlésekkor rá is mutathatunk 72

Next

/
Thumbnails
Contents