Szolgálat 4. (1969)

Tanulmányok - Török Jenő: A lényegi sorrend. Lelkipásztori meggondolások

összefoglalásképp a mélyebb összefüggésekre. Ha a lényeget gyakran ismételjük, remélhetjük, hogy ez meg is rögződik hallgatóinkban. Mindez azonban csak az iskola padjaiban lehetséges. Amikor minden kötelező erő nélkül meghívott, alkalmilag összegyűlt hall­gatókkal állunk szemben, akik talán el sem jönnek másodszor, ha nem ragad­tuk meg őket, ha nem keltettünk érdeklődést, egész más a helyzet. Itt mind­járt a lényegre kell térni, érdekesen és vonzóan. Itt valóban a „jó hírt" kell hirdetni, Jézus Krisztust, akiben üdvünk van s aki életünk vezére. Előbb az evangéliumi hit fényétől megvilágosítva, Jézus szeretetétől tüzesen Őt meg­szerettetni — mielőtt a hittételeket fejtegetnék, mielőtt törvényeit hangoz­tatnék.'2 Ezért kell tehát először, másodszor, harmadszor . . . századszor Jézus Krisztusról szólnunk, az Ő személyét megszerettetnünk, hogy létrejöjjön a kapcsolat Közte és hallgatóink között. Szép példát mutat hitünk korszerű be­mutatására J.-CI. Barreau13, aki szinte Jézus Krisztust beszéltetve közve­títi tanításának lényegét, az örömhírt. A mai ember különösen igényli a lényeg, az alapgondolat kidomborítását. Minden egyéb részletkérdés azután jön. Még oly gyakorlati vonatkozású oktatás folyamán is, aminő pl. a házassági elő­készítés, szintén igy járjunk el. Az erre illetékes francia központ az előadói irányel­vek között kiemeli: „Isten a jegyesek életében sajátos, átalakító módon működik. Krisztus a jegyeseknek szerelmük élményén keresztül akaria kinyilatkoztatni szere- tetét ... Az Egyház a jegyesekkel az örömhírt akarja közölni: szerelmük szép és Krisztus ezt is megváltotta ..." — a házasságra vonatkozó tanítás lényegét ennek az „egyetlen, átfogó és osztatlan valóságnak“ érzékeltetésében látja. A hitüktől időközben eltávolodott házasulok kezébe pedig a Fétes et Saisons szug- gesztiv füzetei u mellett az „ACCEUIL“ 15 című képes sorozatot adják, amely az élet­ből vett képekből és igazságokból kiindulva vezeti az olvasót Jézus Krisztushoz és a keresztény közösséghez, az egyházhoz, amely szeretettel fogadja be a visszatérőket (erre utal a cim is; „befogadás“, ti., az egyházba). Itt jutunk el ahhoz az igazsághoz, hogy az Evangéliumot hatásosan nem egy személy, hanem csak a közösség hirdetheti: az Egyház, éspedig az „egyház kicsinyben“, az ecclesiola, a család, az egyházközség. Suhard bíboros mondotta, hogy a világot keresztény szelleművé sem egye­dül a pap, sem egyedül a világi hívek nem fogják tenni, hanem csakis a papok és a köréjük csoportosuló hívek közösségei. Vajon hirdetheti-e hatásosan pl. a szentmiseáldozat titkát és reális valóságát egyedül a pap? Hiába beszélünk a szentmiséről annak, akinek nem lett élményévé Isten népének közössége, a szentmise áldozati oltárának „gyülekezete", amely együtt imádkozik, énekel és mutatja be áldozatát papjával. Az is igaz, de ezt épp csak érintjük: nem csak az örömhír hirdetői, ha­nem hallgatói, befogadói sem lehetnek magányosak. Általá­ban nincs egyéni „térítés“, a szűkebb környezetre való hatás, annak átalakí­tása nélkül. Igy pl. az utcalányok apostolai is arra törekszenek, hogy az, akit 73

Next

/
Thumbnails
Contents